A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mivel foglalkozott, és jelenleg min dolgozik.
Az utóbbi időszakban a legtöbb időmet a Derkovits-ösztöndíjamhoz kapcsolódó kutatás köti le. Ennek középpontjában a nagyapámtól örökölt faanyag, illetve az ehhez kapcsolódó családi, társadalmi és helytörténeti rétegek feldolgozása áll. A munka egyszerre személyes leltár, anyagkísérlet és annak vizsgálata, hogyan kapcsolódik össze a természetközpontú népi tárgykultúra a székesfehérvári szocialista iparosítás, az abból következő munkásidentitás, majd az ipari korszak megszűnése utáni útkeresés emlékezetével.
A kutatás első munkafázisát Łódźban mutattam be, ahol a LAAF Kortárs Művészeti Fesztivál díjazottjaként ebből az anyagból válogattam munkákat. Łódź különösen izgalmas helyszín volt számomra. Szekesfehérvár szocialista iparosításának utóhatásaival párhuzamban, Łódź is nagyon hasonló kérdésekkel néz szembe: hogyan lehet új tartalommal, kulturális és közösségi funkciókkal megtölteni a felszámolt nehézipar helyét. Amit ott láttam, főleg a progresszív kulturális életben, sok szempontból Székesfehérvár számára is követendő példának tűnt.
A következő munkafázis anyagát június 18-án, csütörtökön 18 órakor a székesfehérvári Pelikán Galériában mutatom be egyéni kiállítás keretében. Először lesz látható szülővárosomban az a „szedett-vedett” kopjafa – a frappáns kifejezést Szabó Annamária cikkéből kölcsönöztem –, amely korábban Budapesten és Stuttgartban is szerepelt. A mű monolitszerűen, az önmagába épülő faanyag emlékműveként sűríti a családi emlékezet rétegeit. Ezt most egy nyersebb, műhelymunka-jellegű anyag egészíti ki.
Fűrész Péter faműhelyében – aki keresztapám, egyben leendő sógorom – tanulom a famegmunkálás számomra új formáit; ő a műhelyével, tudásával és munkájával is segíti a folyamatot. A kiállításon ugyanakkor egyfajta szerepcsere is történik: az én instrukcióim és művészeti eszközeim mentén ő is létrehoz műtárgyakat, miközben közösen próbáljuk jobban megérteni a családhoz, a faanyaghoz és a Vérteshez való kötődésünket. A kutatás részeként most a családi tárgyanyagunkat is vizsgálom, különösen azokat a tárgyakat, amelyek feledésbe merültek vagy feleslegessé váltak. Ezeknek installációkba rendezve igyekszem új jelentést adni.
Tavaly ősszel a stuttgarti Liszt Intézetben volt egyéni kiállításom. Altbäcker Edit nagyszerű ötlete nyomán a kiállítás után ott hagytam egy ládányi, a műhelyben talált örökölt faanyagot, amelyet később a karlsruhei Európa Iskola diákjai dolgoztak fel órai feladatként. Lényegében létrehozták az első saját műtárgyaikat, és közben arra kaptak bátorítást, hogy nyitottabban forduljanak a saját családi örökségük felé – akár szellemi, akár tárgyi értelemben. Különösen megható volt, hogy a diákok rekonstruálták azt a fotómat, amelyen a családom tagjai a nyers faanyag köré gyűlnek, még annak feldolgozása előtt.
Az év elején a Molnár Ani Galériában valósult meg a top_OS csop_Ort „KÖZ” című csoportos kiállítása, amelyben a városi terek átmeneti, köztes állapotait vizsgáltuk különböző művészeti módszerekkel. Kulcsár Gézával most a következő közös anyagunkat készítjük elő, amely a rendszerváltás utáni budapesti és magyar városszövet posztmodern építészeti rétegeit értelmezi.
Ehhez kapcsolódóan fontos élmény volt az újpalotai Víztoronyház 50. születésnapjára szervezett kiállítássorozat is, amelyben kurátorként és alkotóként is részt vehettem. Az épület régóta foglalkoztat: már az első, szentendrei ArtCapitalon bemutatott kiállításomon is szerepelt róla készült munkám, amelyben ragyogó, színes monolitként emeltem ki a városi térből.
Külön szálként fontos számomra Barabási Dániel agykutatóval közös kutatásunk is. Dani a Harvard Egyetemen szerzett PhD-fokozatot, és az élő rendszerek, az emberi test, illetve az agy sejtszintű szerveződéseit és fejlődési folyamatait vizsgálja. Közös munkánkban arra keressük a választ, hogyan hozhatók párbeszédbe ezek a biológiai struktúrák a város rétegződéseivel és hálózataival. Az anyagot eddig Bostonban, Budapesten, New Yorkban, Brüsszelben és Stuttgartban mutattuk be; jelenleg új munkákkal bővítjük. Különösen inspiráló számomra, hogy Dani komplex kutatói eszköztárán keresztül a saját alkotói módszereimre is más nézőpontból tudok ránézni.
