Egy fotográfus vagy egy fénykép, aki vagy ami minden másnál többet jelent. Mindenkinek van egy ilyen. Egy fotográfus, akinek a kiállításáért több száz kilométert utazunk, akinek az albumáért egy kisebb vagyont kiadunk, akinek a képeihez mindig visszatérünk. Vagy egy fénykép, amely magába sűríti mindazt, ami számunkra fontos; amelyen ott a barthes-i punctum; amely mindig mutat valami újat, miközben soha nem tudjuk véglegesen megfejteni. Erről kérdezünk olyan, ismert embereket, akik szakmájuk szerint nem fényképekkel foglalkoznak, de valamilyen formában az ő életükben is fontos szerepet játszik, játszhat a vizualitás.

Farkas Dávid Bem, aki DJ Matild néven zenélt A pesti nő című Fortepan-könyv bemutatóján a Capa Központban, Roger Ballen fotográfus Boyhood című albumát választotta.

Londonban egy adományboltban emeltem le a polcról Roger Ballen Boyhood című albumát két ponyva közül 2002-ben. Akkor még fogalmam se volt, ki a fotográfus, de mikor gyorsan átlapoztam a könyvet, reméltem, hogy valami nem túl felkapott művész, ugyanis szeretek magamnak felfedezni, és zavar, ha túl sokan szeretik, amit én találtam.

Alig vártam, hogy kiülhessek a Regent’s Canal partjára, és elmerüljek a kiskölykök tekinteteiben, mozdulataiban, környezetében. Az albumban az akkor még nagyon fiatal (huszonhárom éves), az anyja halála után útra kelt, épp a világot járó New York-i fotós különböző országokban, földrészeken készült fényképei láthatóak javarészt vásott kölykökről, a maguk huncut, életet habzsoló – vagy éppen azt unó – ártatlanságában. Ott és akkor egyből feltörtek belőlem kissráckorom tengődései, a természet, a tárgyak és egymás áhítása, vidám és szívszorító pillanatok. Pedig magyar gyerek nem szerepelt a szortimentben. (Sem török, sem gólya.)

Van egy egységes, globális vagy univerzális boyhood, kölyökség, srácság, ezt meséli el Ballen éles szemmel, olykor humorral, olykor melankóliával, de mindig nagyon érzékenyen. A választott fotó mozdulata is annyira tipikus! Még a lányaim is gyakran kijátsszák az önvákuumozás lapját, és csontsoványat csinálva magukból, befelé szívva, hörögve-suttogva kiáltják: „Apa nézd!” Végül is, mindkettő fiúnak ígérte magát…

A fenti reményem persze némi utánajárás után szertefoszlott, és kiderült, hogy elismert és termékeny alkotóval van dolgom. Ezt az 1979-es Boyhood albumot pedig annyira szerettem, hogy pár éve elajándékoztam egy fotós barátomnak. Remélem, a sors méltányolja ezt, és az utamba vet valamikor egy tárlatot – akár az újabb, groteszkebb, mesterségesen komponált fotóiból, amik szintén nagyon izgalmasak. Olyanok, mint a Varjúdombi mesék a XI. században, egy távolabbi dimenzióban, kicsit túltolva. Na, jó, nagyon.

Farkas Dávid Bem
copywriter, DJ

Nézd meg a Rögzítés rovat többi részét is!