A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ – a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Fotóriporteri Szakosztályának szakmai partnerségével – 2018-ban alapította meg a Fotóriporteri Életműdíjat. A díjat 2019-ben Szebeni András kapta – ennek alkalmából mutatunk be egy válogatást a fotográfus képeiből.

Szebeni András
Szebeni András (Budapest, 1946) Balogh Rudolf-díjas (1995), Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll-díjas (2006) fotóművésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2006), Fotóriporteri Életműdíjas (2019). Riporteri pályáját a Nők Lapja című hetilap fotóriportereként kezdte, 1972 és 1991 között dolgozott itt, ahol később főmunkatársi és rovatvezetői posztokat is betöltött. 1991 és 1993 között a Playboy magyarországi kiadásának művészeti igazgatója volt. Számos napi-, hetilapban jelentek meg fotói, riportjai, többek között az Esti Hírlap, a Kurír és a Mai Nap hasábjain. Képek és Szavak címen külön sorozata volt a Népszabadságban. Fotóközéleti munkássága is jelentős, a Magyar Fotóriporterek Társaságának (1990) alapítója, melynek 1995-ig főtitkárhelyettese; 1990 és 1995 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja volt. Portré és színházi felvételein túl számos dokumentarista, témájukban igen változatos sorozatot is készített eddig majd ötvenéves pályafutása során: 1978-ban az Unesco támogatásával Thaiföldön kábítószerfüggőkről és kezelésükről készített sorozatot Angyalok városa címen, 1981 és 1983 között Téboly terápia stigma című sorozatában a magyar elmegyógyintézeteket fotografálta végig, Boldogok, akik a házadban laknak címmel a nyolcvanas években Magyarországon fellelhető négy szerzetesrend kolostorait fényképezte, és a magyar sikerkonyhákat is rögzítete és bemutatta (Sikerkonyhák, sikerreceptek). A vajszínű árnyalat című kötet fotográfiái az 1988 és 1993 közötti magyarországi és közép-európai rendszerváltást örökítették meg; a kötet több kiadást megért, „kultkönyv” lett. Képei eddig huszonöt önálló kötetben jelentek meg, számos köz- és magángyűjtemény őrzi munkáit, a New York-i Metropolitan Múzeum huszonhat fényképét válogatta be gyűjteményébe.













2019. április 18-án a Fotóriporteri Életműdíj idei nyertesével, Szebeni András fotográfussal Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke és Kincses Károly fotómuzeológus beszélgetett.
A Fotóriporteri Életműdíjat 2018-ban Urbán Tamás kapta.