Virágvölgyi István kurátor kedvenc hazai és külföldi kiállításai, és szerinte fontos eseményei a 2019-es évből.
A magyar fotográfia egyik legfontosabb eredménye 2019-ben Bartha Máté kiváló szereplése, aki a tavaly Capa-nagydíjjal jutalmazott Kontakt című sorozatával elnyerte a világ vezető fotós seregszemléje, a Rencontres d’Arles nemzetközi fotófesztivál Louis Roederer Felfedezettek Díjának megosztott első helyét. Jól megérdemelt és komoly elismerés ez Máténak, az őt jelölő TOBE Galériának és az arles-i kiállítást kuráló Mészáros Flórának egyaránt (ahogy reméljük a magyar fotográfia ügyének is). Máté felkerült a World Press Photo 6×6 Globális Tehetségprogramjának hatfős európai listájára is.
A harmadik évében járó Parallel Platform komoly tényezővé nőtte ki magát. A 18 európai fotográfiai intézmény együttműködésében megvalósuló, az Európai Bizottság Kreatív Európa programjából támogatott nemzetközi fotográfiai kooperáció mára 100 fiatal alkotónak és pályakezdő kurátornak adott kiváló lehetőséget, hogy az eddigi 12 kamaratárlat és 6 nagy léptékű, nemzetközi csoportos kiállítás valamelyikén bemutatkozhasson Európa-szerte: 2017–2018 során Lisszabonban, Kaunasban, Rigában, Toulouse-ban, Mariborban, Londonban, Zágrábban, Helsinkiben, illetve 2019-ben a Derbyben megrendezett Format Fesztiválon és a Capa Központban, Budapesten. A komoly nemzetközi szaktekintélyek által mentorált feltörekvő alkotók munkáival 2020-ban a PhotoIrelandnek köszönhetően Dublinban, majd a svédországi Landskrona Fotófesztiválon lehet majd találkozni.
Elképesztő, hogy hány nemzetközi nagyúgyú fotóit lehetett hazai kiállításokon megnézni: Lartigue, Erik Kessels, Araki, David Lynch, Sylvia Plachy Budapesten bukkant fel, Lucien Hervé Pannonhalmán, Man Ray, Helmut Newton pedig Debrecenben. Mindenképp érdemes még két kiváló színvonalú csoportos tárlatot kiemelni, az Au revoir! című kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban és A fotográfia anatómiája című kiállítást a győri Rómer Flóris Múzeumban. (Csak az illem és a korlátos terjedelem miatt nem sorolom közvetlen kollégáim kiválóbbnál kiválóbb tárlatait.)
A külföldi kedvenc kiállítások sorát egyértelműen a párizsi Cartier Alapítványban január elején záró Nous les Arbres tárlata nyitja, amely egy nagyon egyszerűnek hangzó témát járt körbe játékosan és kifejezetten komplexen (ezen belül is Luiz Zerbini monotípiái voltak elképesztőek).
Martin Parr Only Human című átfogó tárlata a londoni National Portrait Galleryben megmutatta, hogy Parrt ugyan lehet utálni csúcsra járatott cinizmusa miatt, de unni nemigen. A madridi PHotoESPAÑA fesztiválon az AVANT-GARDE AND PROPAGANDA. Russian Books and Magazines from the Archivo Lafuente 1913-1941 című tárlat számított igazi kuriózumnak, nemcsak képszerkesztői, de tipográfiai értelemben is. A Velencei Biennálé May you live in interesting times című központi kiállításának különleges színfoltjai voltak Zanele Muholi fotográfiái, akit – teljes joggal – válogatott be a 2010-es évek tíz legfontosabb művészei közé az Artsy.
Mindenképp fontos fejlemény, hogy elindult a Punkt fotográfiai fókuszú onlájn magazin, amely ugyan még nem nyert teljes polgárjogot a többi művészeti újság között, de céltudatosan megindult ebbe az irányba. Érdekes – és persze véletlen – egybeesés, hogy ezzel majdnem egyidőben döntött úgy a The New York Times, hogy megszünteti Lens című, egy évtizede futó fotográfiai blogját, amely sok kiváló fotográfusnak adott bemutatkozási lehetőséget, de talán a szakmát jobban érdekelte, mint a nagyközönséget.
Több kollégát vesztett el 2019-ben is a hazai és a nemzetközi fotográfiai élet: Habik Csaba, Markovics Ferenc és Peter Lindbergh, Karl Lagerfeld, Fred Herzog, Robert Frank életművei végleg lezárultak. Frankban minden idők egyik lenagyobb fotográfusától kellett búcsút vegyünk. Ezzel együtt is a legváratlanabb és legmegdöbbentőbb Hermann Ildi halála volt.
Fontosnak tartom még megemlíteni a Pannonhalmi Főapátság döntését, aminek következtében a több száz éve készülő főapáti portréfestmények sorát most egy fotóval, Lábady István bencés öregdiák Várszegi Asztrikról készült fényképével folytatták, jelentőségteljes lépés egy évszázadokban gondolkodó, ezeréves hagyományban gyökerező közösségtől.
Az utóbbi időszak kedvenc fotós idézete eredetileg ugyan majdnem hetven éves, de mivel a Kunst Haus Wien Street. Life. Photography Icons of Street Photography from seven decades című 2019-es kiállításán jött velem szembe, talán befér ebbe a válogatásba: “I was very consciously trying to do the opposite of what Cartier-Bresson was doing. He did pictures without intervening. He was like the invisible camera. I wanted to be visible in the biggest way possible.” – William Klein.
Rövid lábjegyzetként álljon még itt, hogy a legtöbbeket megmozgató fotós akció 2019-ben a sokszor valóban kifejezetten szórakoztató #tetrischallenge őrület volt.