Koronczi Endre: Vizuális napló

A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Koronczi Endre a Ploubuter Park szeles vidékeit mutatja be.

A vizuális napló kifejezés a Ploubuter Park szeles vidékén sajátos értelmet kap. Napló jellege tulajdonképpen a természetéből fakad, hiszen a projekt teljes egészében kísérletezésen alapul. A tájban, a tájjal végzett munka kiismerhetetlensége, a természet szeszélyes erőinek felhasználása mindig csak kérdések felvetésére ad lehetőséget. A válaszok mindig kiszámíthatatlanok. Sőt, a próbálkozások sokszor sikertelenek. Amikor viszont valami érdekes történik, akkor azt azonnal dokumentálni kell. Kézenfekvő ezt a munkamódszert a természetfotós türelmes munkájához hasonlítani. Én nem a vadra várok – az én konstrukcióim előre gondosan fel vannak építve –, hanem arra az erőre, mely megmozdítja és életre kelti őket. Viszont ha felébred, ha elkezd táncolni, akkor azonnal cselekedni kell. Ezek tehát kitüntetett pillanatok, melyeket legtöbbször a helyszín és a pontos időpont megadásával tudok regisztrálni. Ez a naplószerűség.

Viszont a vizualitással ennél sokkal ambivalensebb a viszonyom. A Ploubuter Parkban zajló kísérleteket ugyan többnyire vizuális eszközökkel dokumentálom, azok az erők azonban, melyeket feltérképezni és/vagy megérteni szeretnénk, egyáltalán nem vizuális természetűek. A szél egy olyan jelenség, melyet tulajdonképpen soha nem látunk, soha nem érzékelünk. Mindig csak azt látjuk, mindig csak azt tudjuk rögzíteni, ami a szél jelenlétének a következménye. Így a széllel folytatott kísérletek közben a látvány csak másodlagosan tud megjelenni. Nekem az az egyik legizgalmasabb sajátossága a széllel való kísérletezésnek, hogy egy olyan jelenséget vizsgálok a képzőművészet eszközeivel, melynek tulajdonképpen semmilyen önálló vizualitása nincsen. Mindig csak úgy lehet vele dolgozni, hogy valamilyen felületen, valamilyen „testen” vizsgáljuk a hatásait. Számomra a szél egy roppant metaforikus jelenség. Többek között azért, mert láthatatlan erejének eredményeképpen a vizsgálódást segítő tárgyak életre kelnek, és olyan táncba kezdenek, olyan életjelenségeket produkálnak, melynek következtében a leghitványabb anyagok is lélekkel telnek meg.

Az első helyszínen, ahol megállunk, szinte napra pontosan fél évvel ezelőtt voltam, és akkor még nem is sejtettem, hogy később milyen fontossá válik ez a megálló. Valahol Dél-Spanyolország közepén van az a sivatagos rész, ahol egy nejlonfüggöny röptetésével kísérleteztem. A helyszín, a környezet, a forróság, a szél lágysága remek körülményeket teremtett. Később – amikor hazaértem és utánanéztem, hogy pontosan hol is jártam –, kiderült, hogy filmesek is előszeretettel használták forgatási helyszínnek ezt a sivatagot. A legkedvencebb spagettiwesternjeimet mind itt forgatták (Volt egyszer egy vadnyugat, A jó, a rossz és a csúf, Egy maréknyi dollárért, stb).

© Koronczi Endre
© Koronczi Endre

Az itt készült videó a jövő hónapban a dunaújvárosi ICA-D-ben nyíló kiállításomnak lesz egyik kulcsmotívuma.

A második állomás a Ploubuter Parkban az a tengerparti helyszín, ahol évente egyszer egy kicsit hosszabb megfigyeléseket is tudok végezni. Ezek a szélben élő lények néha több napig is engedik magukat fényképezni. Ez idő során az időjárás és a körülmények is markánsan meg tudnak változni, így a véletlennek és a szerencsének több változata is képes felbukkanni.

Két évvel ezelőtt dolgoztam egy konceptuális festészeti programon, melynek az volt a célja, hogy a legeszköztelenebb festészeti módszerrel megpróbáljam megfesteni a szelet. Nem lefesteni, nem ábrázolni, hanem „megfesteni”, azaz létrehozni valami hasonlót. Majd az idei kísérletek dokumentációjában felbukkant egy fotó a szélben táncoló fóliáról, mely a két évvel korábban készült festmény struktúráját meglepő módon megismételte.

© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre

Harmadik állomásként üljünk be a moziba. A széltanulmányok egyik legfontosabb állomása az a kísérleti mozifilm, mely a korábbi módszerektől lényegében eltérő eszközökkel és más hatásokkal igyekszik megállapításokat tenni a szélről. A médiumváltás a vártnál sokkal nagyobb meglepetéseket tartogatott. A metódus megváltozása a vizuális végeredmény megformálásának aktuális alternatíváit, a befogadás merőben más mechanizmusa pedig az élmény és a figyelem aktivizálásának új lehetőségeit mutatta meg számomra.

A szél mögött, Trafó, 2020. január 6. © Koronczi Endre

A Ploubuter Parkban végzett kísérletek minden esetben szigorúan a valósággal dolgoznak. A csábítás viszont néha nagy, és egy-egy rövid kaland erejéig meg kell engedem magamnak, hogy idézetek, párhuzamok, digitális kísérletek bukkanjanak fel.

© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre
© Koronczi Endre

Az utolsó állomáson pedig – ha képesek vagyunk próbára tenni a türelmünket –, nézzünk végig egy képzelt sétát, mely során a Ploubuter Parkban folyó munka sok különböző aspektusa kerül kifejtésre.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük