Kozma Zsolt kurátor három kedvenc kiállítása a 2019-es évből.

Belgiumban 1969 óta rendezik meg az Europalia biennálét. A mindig egy meghívott országra fókuszáló, több belga városra kiterjedő összművészeti eseménysorozat főszereplője most Románia. A tavaly októbertől idén februárig elejéig tartó, huszonhetedik Europalia egyik fő eseménye a Constantin Brâncuși életművét áttekintő kiállítás a brüsszeli Bozarban, ami február 2-ig még látható – ha valaki éppen a belga fővárosban jár. Hogy miért ajánlom egy szobrász kiállítását egy fotográfiával foglalkozó blogon? Azért, mert míg Brâncuși jelentőségével a szobrászatban vélhetően mindenki tisztában van, azt talán kevesebben tudják, hogy mennyire fontosnak tartotta és hogyan építette be a mindennapjaiba a fotográfiát. A mester ugyanis karrierjének szinte legelejétől nagyon tudatosan dolgozott életpályája, munkái születése, az alkotási folyamat megörökítésén, és nagyszerű saját fotókkal részletesen dokumentálta azt. A nagyszabású életműkiállításon ezek a fotók végig kulcsszerepet kapnak.

A Brâncuși-tárlattal ellentétben sajnos már nem látható, de a tavalyi év egyik komoly élménye számomra a tavasszal, Londonban, a Camberwell College of Artsban megrendezett Moving the Image című kiállítás. A neves fotóelméleti szakértő és kritikus, Duncan Wooldridge, a Camberwell tanára (a tavalyi Budapest Portfolio Review egyik zsűritagja) ezúttal kurátorként szerepelt. Tizenhat, Japántól Nagy-Britanniáig, különböző országból származó művésztől válogatott olyan műveket, amelyek valamilyen módon a fotográfia állóképként, a pillanat kimerevítéseként való felfogását tágítják, illetve térítik el, a kép körüli, illetve az abban megjelenő mozgásra irányítva a figyelmet.

Kensuke Koike Travel Pictures című munkájában például mindennapi képekből, köztük képeslapokból vág ki és épít kereteket, és konstruálja azokat háromdimenziós struktúrává, ha úgy tetszik, új, egymásba illeszkedő, egymást metsző képkivágásokká. A szerkezetek összehajthatók, azaz visszarendezhetők az eredeti, kétdimenziós képpé, átjárást teremtve a kétdimenziós kép és a háromdimenziós valóságszeletek között. A szerkezeteket azután, a fotográfia természetének metafórájaként, újra és újra fel lehet építeni és össze lehet hajtani.

Edouard Taufenbach Au Jardin című munkája a feldarabolás és újrarendezés révén egyetlen képbe sűrít több perspektívát, fókuszt és nézőpontot, ezzel mozdítva meg, illetve mozgásban tartva a képet, és reflektálva a szemnek a mozgó világ észlelésében való működésére.

A harmadik emlék egy történeti csemege: a 2019-es Paris Photo fő szekciójában szerepelt a főként afrikai művészekre szakosodott Magnin-a galéria. A Paris Photón az ember hamar beleszédül a nagy nevekbe és a monumentális fotókba. A Magnin-a standján emiatt volt üdítő intimitásával és kézművességével a szintén legendás Malick Sidibé alkalmazott fotósként készült portrésorozata az 1970-es évekből. A hétköznapi emberekről családi albumba készült fotókhoz a Sidibé műhelyével szemközti oldalon dolgozó mesterember készített kézi festéssel díszített paszpartut és kereteket.

A 2019 kedvencei sorozat további részei:
Claudia Küssel
Szarka Klára
Virágvölgyi István