Horváth M. Judit: A fotókon túl

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

A fotográfián túl, a művészetek közül, a film, a zene és az irodalom hatására néha elkezd bennem motoszkálni egy nem igazán körülírható, meghatározhatatlan érzés, hangulat, amelyből később akár fénykép is születhet. Miközben rendezgetem a fotóimat, mindig zenét hallgatok, mindenre vevő vagyok a dzsessztől a komolyzenéig, képes vagyok ugyanazt mániákusan, egymás után számtalanszor meghallgatni, sokszor még álmomban is érzem a zene lüktetését.

Tarr Béla Sátántangója, a Krasznahorkai László regényéből készült remekmű egyik meghatározó filmélményem. Víg Mihály zenéje és a film szürke, fekete-fehér képei, amely a méltatlanul kevésszer említett Medvigy Gábor operatőr munkája, mély nyomot hagy az emberben. Krasznahorkai, Tarr, Víg, Medvigy egyenrangú alkotótársai egymásnak. A filmből árad az egzisztenciális szorongás, mégsem a reménytelenség jut róla eszembe. Illúzióktól és hazugságoktól mentes világa, úgy vélem, Stalter Györggyel közös Más Világ könyvünkkel rokon.

Sár, eső, köd, árnyékvilág, az állandósult kiszolgáltatottság , hiszékenység, messiásvárás, menthetetlenség. Estike, Bók Erika haláltánca a padlás porában hemperegve a film legdrámaibb jelenete. Az ázott, kicsiny test könyörtelen menetelése az elviselhetetlen teherrel, a leghangosabb kiáltás. Estikét nem kétségbeesése vagy lelkifurdalása hajtja öngyilkosságba, nem menekül senki és semmi elől, csupán számadást végez, dönt és lép. Egymaga, megváltó nélkül. Megvan győződve róla, hogy az angyalok „látják”, „értik” és „már elindultak érte.

Kővári Orsolya: Árnyékvilág. Tarr Béla-retrospektív
Horváth M. Judit: Boldva, 1996 © Horváth M. Judit
Stalter György: Ikrény, 1995 © Stalter György

Petri György Mosoly című, a Nyitott Műhely falára gyöngybetűkkel felírt versét véletlenül találtam. Úgy éreztem, személyesen nekem szól, annyira megszerettem, hogy kívülről megtanultam. Ha szükségem van rá, egy-egy sorát mantraként mondogatom magamnak. A nézés gyönyöre üzenet nekem, mert az angyal a részletekben lakik.

Szilágyi Lenke: Petri György, 1991 © Szilágyi Lenke

Petri György: Mosoly

Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
ám ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük