A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Fabricius Anna Tajvanon készített munkáit és egy készülő sorozatát mutatja be.

Másfél éves a kisfiam, így nem is kérdés, hogy most mi a prioritás az életemben. Ez csupán annyit jelent, hogy nem utazok annyit, és az alkotói szabadságnak is egy újfajta irányát kell megtanuljam. De persze történtek izgalmas dolgok a terhességem alatt is és most kezdtem el egy új sorozatot.

Terhesen három hónapot töltöttem Tajvanon, elnyertem egy A.I.R. programot Tajpejben. Tajvan Ázsia egyik legfejletteb régiója, emellett azonban rengeteg családi kis- és középvállalkozás van, amely gyárakat üzemeltet. A programom fő célja az volt, hogy bejussak egy gyárba és videót készíthessek az ott dolgozókkal. Kiderült, hogy szinte lehetetlen bárhova is (még a legkisebb manufaktúrába is) bejutni: nem vagy helyi, nem beszéled a nyelvüket, ők sem beszélik az angolt. Másfél hónap kutatás után jutottam be egy kis gyárba, mely textilfestéssel foglalkozik. És akkor az ember szembesül azzal a ténnyel, hogy már ott sem a helyiek dolgoznak, Dél-Ázsiából, a Fülöp-szigetekről érkezettek, akik évekre hagyják ott a családjukat, gyerekeiket, és festik napi tizenkét órában azt a Nike cipőanyagot, amit mi majd itt felveszünk. Nagyon fontosnak érzem, hogy elkészíthettem ezt a munkát. Én művészként mindig tartok attól, hogy a világ másik végébe utazva talán hétköznapi dolgokra exoticizmusként tekintek és ez itthon csak attól lesz érdekes, hogy a hazai szem nem ahhoz a látványhoz van kondícionálva. A bemutató kiállításon viszont kiderült, hogy a legtöbben (a helyiekre gondolok) még tisztában sincsenek ezekkel a körülményekkel és a hozzátartozó élettörténetekkel.

A gyárban készült videóval párhuzamosan elkezdtem Tajpejben dolgozni egy elit amerikai gimnázium tanulóival, és arról beszélgettünk, mihez szeretnének kezdeni a tanulmányok után. Nagyon szépen összecseng az ő elképzelésük azzal, amit a videóban a gyár igazgatója mond, tehát hogy a mostani fiatal generációt nem érdekli az a fajta manualitás, ami ezekben a gyárakban zajlik. Legtöbbjük onnan Amerikába megy és folytatja tanulmányait.

Aztán megérkezett a párom – aki filmeket rendez – Tajpejbe, és pont felkérte őt Erik Sumo, hogy rendezzen egy videóklipet az Anima Sound System ’68 című számának remixéhez. Így kisebb castingolás után leforgattuk a klipet az északi parton, aminek én voltam az operatőre.

Pár hónapja kezdtem el új sorozaton dolgozni, egészen konkrétan akkor, amikor kisfiam elkezdett beszélni. Nagyon inspirálóan hatott rám, ahogy látványhoz szavakat illeszt, olyanokat, melyek nincsenek jelen, de az emlékeiből felidéződnek történetek. Ennél többet egyelőre nem akarok erről a munkáról beszélni, mutatok pár, vegyes technikával készült képet. Végre visszatérek a manualitáshoz, meg a grafikai elemekhez, ami az egyetem alatt sokkal többet volt jelen az életemben. Emelett dolgozom a Hasselbladommal is ehhez az anyaghoz, ami megrendezett jelenetekből áll.