Fiáth Titanilla kulturális antropológus, börtönpszichológus A legvidámabb barokk – Pillangó anekdotái az államszocializmus éveiből címmel írt tanulmányt az Urbán Tamás: Felesleges Pillangó kiállításhoz készült könyvbe. Az album Urbán Tamás fotóiból, illetve az általa összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat.
Fiáth Titanilla: A legvidámabb barokk – Pillangó anekdotái az államszocializmus éveiből (részlet)
„Az adomázás olyan némely embernek, mint a tintahalnak a festék: ha meg akarják fogni, felleget csinál belőle maga körül, s a ködben elmenekül” – írja Jókai Mór. Deák Ferenc Pillangónak, a haza „legbölcsebb” bűnözőjének mintegy 130 oldalra rúgó anekdotagyűjteményét olvasva talán valóban csak a megragadhatatlanság kézzelfogható. Hogy mutassunk be valakit, aki a „fél életét a börtönben töltötte”, szabadlábon az Erzsébetvárosi Sportegyesületben tart jógaedzéseket, éjszakánként pedig kifőzött sünkoponyával a nyakában ordít Sziámi-számokat a Fekete Lyukban? Aki vizeletbe áztatott hajszálak nyílt sebbe mártogatásával és a lábujjkörmei kékre festésével kerüli – inkább ön-, mint közveszélyes módon – a munkát, később azonban a Zsaru magazinban ad tanácsokat a rejszológép elkészítéséhez. Aki a puszta megjelenésével karambolokat okoz Budapest utcáin, akire rákiabálják, hogy „Ezt nem is anya szülte!”, és aki tetovált testét szeretné majd mesekönyvszövegként felolvasni soha meg nem született gyermekeinek.
„Annyira normasértők és rendellenesek, hogy ellenállnak a velük kapcsolatos definíciós kísérleteknek is” – állítják a tréfacsináló istenségek kutatói. A mitikus Trickster-alakok – például Hermész vagy az indián Coyote – lényege az ambivalencia, a határokkal való intenzív játék, a felforgatás, az őrültség és a tudás vegyítése, illetve a pozitív kultúrhéroszok kifigurázása. Az örök „kívüliség”: a struktúrába való betagozódás képtelensége, a „köztiség”, a soha meg nem szüntethető „liminális” állapot. A kibékíthetetlen ellentétek egyetlen személyen belüli jelenléte: Pillangó esetében például a „gyerekbaszók” megbüntetése a börtönben, ugyanakkor saját elítéltetése egy 14 éves lánnyal való szexuális kapcsolata miatt. A tetovált horogkereszt és a Dávid-csillag a bőrén. A „fajgyűlölés” bűncselekménye, és önmaga – mint börtönviselt személy – azonosítása a „fehér emberek” ellenében. Szégyentelensége a bűnelkövetés vagy akár a tetoválások terén („Egy pontért is megszólnak – hát akkor szóljanak meg egymillióért”) – majd önvallomása, hogy talán nem is a „hajlamai” tartják vissza a férfiakkal való szexuális kapcsolatoktól, hanem a „rám kiabálás”, a megbélyegzés veszélye.
Noha Urbán Tamás – elsősorban Pillangó pártfogójának a szerepében – úgy ítéli meg, hogy védence „tipikus példája volt annak, hogyan lehetett a rendszerváltást megelőző évtizedekben, az 1970-es, 1980-as években végérvényesen és menthetetlenül lecsúszni”, Pillangó rövid, kemény csattanókkal és tanulságokkal végződő elbeszélései egészen más típusú önértelmezésről tesznek tanúbizonyságot. Bár valóban könnyű lenne a marginalizálódó vagy a „nem szeret, nem szorong, nem tanul a tapasztalatokból” klinikai szenthármassággal jellemezhető pszichopata figuráját felismerni a kézírásos oldalakon, Pillangó (ön)legendáriuma erősebben épít a már említett kópéistenség-archetípusra, mint a korabeli Kékfényben bemutatott kisstílű bűnözők portréira.
Az alábbiakban a Trickster legfontosabb jellemvonásai mentén igyekszem szemezgetni Pillangó történeteiből, amelyek lényege nem egyszerűen a vele szemben álló ostoba „frájerek” lóvátétele, „hintába ültetése”, illetve a haszonszerzés, hanem a „show” maga. A középkori bolondünnepekhez hasonlóan olyan „rituális nyílások” vágása a kádárizmus frusztrált társadalmának falaiba, amelyeken keresztül legalább ideiglenesen a visszájára fordíthatóvá vált a vasfüggöny mögött megmerevedő világ. Ahogy a néhány hetét egy ismeretlen közgazdásszal végigdorbézoló Pillangó írja: „Részemről oké volt a játék, és így nem egy este, hanem szériába elvitettem magam evészetre-ivászatra a cimborámmal. Ő a pénzt – én a műsort szolgáltattam ellenértékként.”
[…]
Pálinka hitlerszalonnából – A Trickster mint a kreativitás ügynöke
Amellett, hogy a Trickster a produktivitás és a találékonyság megtestesítője, aki a keze ügyébe akadó bármilyen dolgot képes egy másikká átalakítani (Pillangó pörköltet főz macskákból és a börtön ablakában fészkelő galambokból, a ciroksöprű drótjából bilincsnyitó tolvajkulcsot eszkábál, rézcsövekből pálinkafőzőt készít, újságpapírból és szemüveglencséből távcsövet épít), a kreativitás egy jóval fontosabb attribútumával is bír: művészként „mindig oda tart, ahová a többiek félnek belépni”. A ’80-as években, „a kommercializálódás által elkoptatott zenei és viselkedési stílusok világában csak a legnagyobb durvaság, a legmerészebb tabuszegés, a legmeghökkentőbb és legellenszenvesebb külsőségek hozhattak valamiféle izgalmat”. Az excentrikus Sziámi-koncertek énekes-performer Pillangója alighanem kielégítette az új underground műfajokkal szemben támasztható elvárásokat is.
Pillangó mint Trickster-figura további „out-person” jellegéhez, a „betagozódásra” való képtelenségéhez illeszkedik ugyanakkor, hogy a mainstreamen kívüli művészek világában sem maradt meg sokáig. A Sziámiban néhány hónapig szerepeltették csupán, a sorozatos kisebb-nagyobb balhék miatt pedig a Fekete Lyukból is végleg kitiltották. A „kiűzetés” alighanem legironikusabb mozzanata, hogy Pillangót a videoszalagra rögzített kordokumentumoknak és a felvételekhez használt felszerelés jelentős részének eltüntetésével vádolták meg. Noha a „punk és a new wave – saját filozófiája szerint – nem tartozik az archiváló, megőrző, dokumentáló irányzatok közé”, Pillangó kiutasítása épp egy olyan eseményhez – a dokumentumok megsemmisítéséhez – volt köthető, amely magának a mozgalomnak a lényegét ragadta meg: a punk struktúrába merevedésével szembeni lázadásét.
Olvasd el az egész tanulmányt a kiállításhoz készült katalógusban, amely kapható a Capa Központban!
Az album a nyugalom megzavarására alkalmas képeket tartalmaz, megtekintését 18 év alatti kiskorúak számára kizárólag nagykorú felügyelete mellett ajánljuk.
Urbán Tamás: Felesleges Pillangó