A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. A Capa Központ az ösztöndíjak és a díj odaítélésével is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett. Az ösztöndíjak és a díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja.
A Capa-nagydíj 2021 ösztöndíjasai: Bácsi Róbert László, Szombat Éva, Turós Balázs.

Bácsi Róbert László: Elveszett területek
A Hegyi-Karabahban élő emberek sorsával foglalkozó munkám egy rövid újsághírrel kezdődött 2009-ben. Ami rögtön megérintett, az az a kettősség, és az ebből fakadó lelki állapot, amelybe a Szovjetúnió felbomlása után számos térség lakója került: az országaik függetlenné váltak, ám ezt a függetlenséget a vezető nagyhatalmak eltérő okokból nem ismerték el. Mint egy csónak, amely két part között a nyílt vizen rekedt, kikötni, megállapodni sehol nem tud, úgy élnek a Hegyi-Karabahban, és számos más utódállamban az emberek. Számukra a Szovjetúnió összeomlása nem hozott valóságos szabadságot, leginkább rövidebb, vagy hosszabb, és kínkeserves fegyveres konfliktust, amelyeket hosszú idő óta nem tudnak maguk mögött hagyni. Ezeknek a területeknek a fényképezése, helyzetük pontos megértése, annak további kibontása 2009 óta folyamatosan foglalkoztat.
Válogatás Bácsi Róbert László Elveszett területek című sorozatának képeiből










Szombat Éva: Orgazmust kérek, nem rózsát (munkacím)
Az Orgazmust kérek, nem rózsát (munkacím) egy évek óta futó sorozatom, aminek keretében nőket fotózok a szexuális segédeszközeikkel, miközben a szexuális múltjukról, tapasztalataikról és jelenükről készítek velük interjút. Az alanyok vagy felhívásra jelentkeztek, vagy felkérés után vállalták a fotózást, amit általában az otthonaikban, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor egy általuk ismert, otthonos közegben készítettem. A célom, hogy a rávilágítsak a női szexualitás helyzetére, hogy csökkentsem a szexjátékok, és főleg a női szexualitás még mindig néha létező stigmáit. A munkámat esettanulmányok gyűjteményének szánom, ami különböző pozitív példákat állít fel azok számára, akik esetleg gátakba ütköznek a saját szexualitásuk feltérképezésekor.
Válogatás Szombat Éva Orgazmust kérek, nem rózsát (munkacím) című sorozatának képeiből










Turós Balázs: A dolgok természete
Gyerekként nehéz volt elképzelnem, milyen, ha valaki nem fél a sötétben. Ha megöregszünk, a halál sem olyan félelmetes már? A halál elfogadása hitünk függvénye, vagy inkább csak alkat kérdése? Az idő múlását természeténél fogva érezzük egyre gyorsabbnak? Ezekkel a kérdésekkel kezdtem el foglalkozni két évvel ezelőtt. Azóta nagymamámnál kezdődő demenciát diagnosztizáltak és lassan egy közös munkává alakult át az eredeti projekt. Betegsége magában hordozza saját félelmeim kiindulópontját. Ha a halálunk pillanata személyiségünk teljes eltűnését jelenti, akkor a demenciára tekinthetünk ennek a pillanatnak a kimerevített állapotaként, amiben nagyon lassan, napról napra távolodunk el önmagunktól? Nagymamám szellemi és fizikai változását szemlélve próbálok közelebb kerülni az elfogadáshoz, a világban való tökéletes rend megtapasztalására törekedve, aminek ugyanúgy része a pusztulás és az elmúlás is.
Válogatás Turós Balázs A dolgok természete című sorozatának képeiből









