Mónus Márton: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Számos fotóriporter és fotóművész képei voltak rám nagy hatással az évek során, nem tudnék egy-két kedvencet kiemelni. Akár napról napra változik, ki éppen az aktuális favorit, de az biztos, hogy mindig az emberközpontú sorozatok, dokumentarista fotográfusok fognak a leginkább.

A két fotós például, aki szerepet játszott abban, hogy ezt a hivatást választottam – akármilyen elcsépelten is hangzik –, Robert Capa és David Alan Harvey. Mindkettejüknél jellemző, ami azóta is megfigyelhető az ízlésemben: az egyszerű, de nagyszerű, nem extra csilivili, technikailag bravúros képek állnak legközelebb a szívemhez, hanem azok, amiknél a téma és a technika is hétköznapi, nincs túlgondolva. Életszagú jelenetek, például kenyérért sorban álló emberek, letisztult, de sokatmondó porték.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alejandra. Outer Banks, North Carolina

David Alan Harvey (@davidalanharvey) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

There is a static electric like charge in the air around me…snap crackle pop …Covid grips, social evolution, the planet groans, and we can’t put our phones down hopelessly addicted …the physical world gets smaller and smaller and is almost now back to childhood where a tiny backyard or a simple toy held ones endless fascination with the possible..mentoring shooting slapping the paint of photography on the canvas before me as never before ( slight exaggeration :)…. a wild man in the studio of everyday life ( no exaggeration )…shooting now only at home, here in my driveway, watching the visual language of others come alive blown away , alas in days of darkness of reckoning of ending of beginning .. a tingle on the skin..yea that’s a static charge … write that thought down .. don’t just think it , write it.. listen listen…shhhhhh….click.

David Alan Harvey (@davidalanharvey) által megosztott bejegyzés,

Jelenleg erősen inspirál Kadir van Lohuizen és Espen Rasmussen munkássága. Előbbinél is az egyszerűség fog meg, nem is feltétlenül az egyes képek, hanem a történetek, amiket a sorozatok képeinek összessége ad, illetve az, hogy sosem érzek beállítottságot, műviséget. Utóbbinál pedig a varázslatos színek és az az elképesztő háttérmunka, kutatás, amit minden témája esetében végez. A feldolgozás komplexitását mutatja, hogy nem csak képeket készít, hanem videókat, hangfelvételeket, tárgyakat gyűjt, térképeket, mindent, ami hozzáad valamit a történethez.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Photo by @kadirvanlohuizen / @noorimages | Another one of my photographs which was shared with you on the @worldpressphoto Instagram this week. This image is part of ‘Wasteland,’ my series that was awarded the first prize in the environmental category in the 2018 World Press Photo Contest. This series is the product of my investigation of six megacities and how they process their waste. After visiting Jakarta, Tokyo, Lagos, New York, São Paulo and Amsterdam, I found some remarkable differences in the cities’ waste (mis)management. These contrasts lead to the question, what is waste, and can we, under the right circumstances, consider it a resource? If we are not prepared to think about waste reduction on a global scale, and actually treat waste as a resource, next generations will be submerged in their own waste. Caption: A barge with more than 300 tons of waste, containing mostly plastic, on its way from the Bronx to a recycling plant in Brooklyn, USA, New York, 26 May 2016. Until the mid-1990s, New York’s primary method of disposing of waste was to dump it at sea. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀

Kadir van Lohuizen (@kadirvanlohuizen) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Photo by @kadirvanlohuizen / @noorimages | Another one of my photographs which was shared with you on the @worldpressphoto Instagram last week. This image is part of ‘Wasteland,’ my series that was awarded the first prize in the environmental category in the 2018 World Press Photo Contest. This series is the product of my investigation of six megacities and how they process their waste. After visiting Jakarta, Tokyo, Lagos, New York, São Paulo and Amsterdam, I found some remarkable differences in the cities’ waste (mis)management. These contrasts lead to the question, what is waste, and can we, under the right circumstances, consider it a resource? If we are not prepared to think about waste reduction on a global scale, and actually treat waste as a resource, next generations will be submerged in their own waste. Caption: Men sit on a truck carrying waste for recycling at the Bantar Gebang landfill, Indonesia, Jakarta, 23 February 2016. Stretching over 110 hectares, this landfill is possibly the biggest in the world: over 6000 tons of waste are dumped here every day. Thousands of families live and work here to scavenge for waste that can be sold. Bantar Gebang should have been closed down long ago as the risk of its collapse increases. Problematically, there are no other sites in Jakarta, and there are no incinerators that can destroy the immense amount of waste stored here. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀

Kadir van Lohuizen (@kadirvanlohuizen) által megosztott bejegyzés,

A magyarok közül mindenképpen meg kell említenem Benkő Imrét. Nagyon szeretem a képeit is, csodálom a példamutató alázatát, szerénységét, kitartását, az egész hozzáállását a munkájához. Szép csendben csinálja a dolgát és mindig van az emberhez egy jó szava.

Nézd meg Mónus Márton, 2020. október hónap alkotójának többi posztját is!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük