A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Barakonyi Szabolcs az elmúlt másfél évét mutatja be: doktori kutatás, munkahelyváltás, egy készülő könyv és mobilos képek.
Tavaly év elején még minden normálisan indult. Februárban voltam bűnügyi helyszínen és olyan kép is készült, amit azóta is szívesen használok, akár a legszűkebb válogatásokban is. A rendőrségi fotóimnál nem csak a titoktartási nyilatkozatom miatt nem árulok el részleteket, egyébként se tenném: a sorozatomnak fontos része a konkrét információ hiánya. Ez a hiány vezethet el a képolvasási szokásaink megújításához, a dokumentumra rakódott előítéletek spontán eltűnéséhez. Azt gondolom, hogy az előképek által megkezdett diskurzus úgy folytatható, ha ennek a munkának egy a nyilvánosság által kevésbé ismert részét, a nyomok rögzítését emelem a középpontba. Igazából tárgyi bizonyítékokat gyűjtök. A helyszíni szemlék során rögzített tárgyi bizonyítékok képei a nyomozati szakaszban és az ítélethozatal során evidenciákként jelennek meg. A tárgyilagos és precíz képrögzítési módszer ki- és elsajátításával újra megkerülhetetlenné válhat a képek igaz volta. Ez a fő kutatási területem a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában, a második évet lezáró komplex vizsgámat tavaly áprilisban a karantén miatt a konyhából tettem le.
Az újság, ahol nyár végéig dolgoztam, minden erejével azon volt, hogy túlélje a járványhelyzet miatti gazdasági válságot. Rovatvezetőként egészen új feladataim is lettek, mindent át kellett szervezni úgy, hogy nehezebb és szűkösebb körülmények között is fent tudjuk tartani az ügyeleti rendszerünket, működtessük az újságot a hét minden napján, mindannyian komoly áldozatokat hoztunk. Egyébként is stresszben éltünk már évek óta, nyilvánvalóak voltak a politikai szándékok az Index független működésének ellehetetlenítésére. Közel tizenhét éve dolgoztam ott, hét éve voltam a fotórovat vezetője, meghatározó része volt az életemnek. Júliusban, miután a szerkesztőség jelezte, hogy veszélyben érzi függetlenségét, a lap főszerkesztőjét kirúgták. Az egész szerkesztőség azonnal felmondott, én sem maradtam, úgy álltam fel, hogy nem tudtam, mi lesz, a semmibe léptem ki.
Őszre kiderült, hogy lesz másik, de bennem nem volt meg az erő az azonnali folytatáshoz, olyan dolgoknak is vége lett, mint a Nagykép karakteres szemlélete vagy a Fortepan gyűjteményből készülő cikkek heti szerkesztése. Mégis a Fortepanról szólt az az öt hónap, amíg nem dolgoztam. Lassan három éve készül egy könyv a gyűjteményből a saját elképzeléseim szerint. Azok közé tartozom, akik végignézték a mára közel százötvenezres archívum képeit. Ősszel a kiválogatott képeket kezdtük el feldolgozni. Jelenleg a nyomdai szerződést készítjük elő, a feladat nagyon összetett, a könyv sok tekintetben teljesen kísérleti, tervezője Salát Zalán Péter elképesztő megoldásokat talált ki minden részletre.
Szerintem a Fortepan a 20. század kollektív emlékezetének lenyomata. A kísérlet kedvéért kezeljük úgy, mintha egyetlen emberé volna, aki magyar, és átélte az egész huszadik századot. Képalkotóként megtanultam, hogy a pillantáson keresztüli kommunikációhoz vannak eszközeink, az alkotás során ezeket használjuk. A 20. századi fotográfia, minden narratív és esztétikai szándéka ellenére, a legmanipulatívabb képiben is hordozza ennek az ellenkezőjét. A kamerába kódolva van a lehetőség, gyakran ezért válik teljesen mindeggyé, hogy ki és milyen szándékkal nyúlt hozzá. A képek szándéktól és személytől függetlenül képesek a csodálat tárgyává válni. Ez a képességük érdekel engem a legjobban mind alkotói, mind felhasználói oldalról.
Február óta újra dolgozom, van munkahelyem, a Telex állandó szerzője vagyok, fotográfiával kapcsolatos cikkeket szerkesztek és írok. Ez például egy olyan változás az elmúlt időszakban aminek nagyon örülök, remélem, az is aki olvassa.
Mióta fotózok, még soha nem fordult elő, hogy hónapokon keresztül ne fényképezzek, inkább olyan időszakokra emlékszem, amikor minden nap csináltam képeket. Most viszont több mint fél év telt el úgy, hogy nem volt a kezemben fényképezőgép. Persze egy csomó olyan helyzet van, amikor egyszerűen le kell fényképezzem azt, amit látok, ilyenkor már régóta a telefonomat használom. Ezek a képek az Instámon végzik, nem mindig rögtön, sőt, van hogy több éves képet posztolok, de ami ott van, az mind kizárólag telefonnal készült: pont ez a kompaktsága érdekel ennek a rendszernek, egy nyitott jegyzetfüzet.
Nézd meg Barakonyi Szabolcs, 2021. május hónap alkotójának többi posztját is!