A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Ebben a fejezetben elsősorban a közelmúltbeli fotográfiai élményeimet szeretném megosztani, melyek egyrészt a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj pályázatával, másrészt az oktatói tapasztalataimmal kapcsolatosak. A magam inspirációit már begyűjtöttem korábban (Vice, Face, Arena, Ray Gun, LA. Style, I-D, Dazed and Confused, Helmut Newton, Nick Night, O. Winston Link, Peter Lindbergh, Guy Bourdan, Paul Graham, Masao Yamamoto, stb.). Örülök, hogy találkozom olyan új, inspiratív munkákkal is, amelyekben tetten érhetőek erős alkotói szándékok, szakmai tudás és koncepció, amelyek mindenképp bemutatásra és támogatásra érdemesek. Ebben a fejezetben három tehetséges alkotó munkáira szeretném felhívni a figyelmet. Talán az közös bennük, hogy mindannyian egyedi úton járnak. A munkákban tükröződik egy belülről építkező komplex alkotói világkép is. Ezen túlmenően a megfelelő szakmai és anyagi támogatással is megfelelően tudtak élni.

Elsőként Zagyvai Sári legújabb munkáit ajánlom megtekintésre. A sorozat címe: Egy kirándulás vázlatai / Sketches of an excursion, amelyet a Pécsi-ösztöndíj pályázat befejező szakaszában készített és amely izgalmas módon ötvözi az interneten keringő képek kisajátításának technikáját az analóg labor kínálta lehetőségekkel. Ez a fajta alkotói folyamat egyesíti a fotó dokumentatív jellegét a bensőben kialakuló (álom)képpel és az analóg technika alkalmazása révén végig fenntartja az alkotás izgalmát és a létrejövő kép végeredményének esetlegességét.

„A sorozat képein olyan tájakat látunk, amelyek egyfelől az internetes archívumokból kisajátított fényképekből építkeznek, másfelől a fekete-fehér analóg laboráláskor traszformáción mennek keresztül. A kibertérben talált képek kiválasztásakor igyekeztem olyan kanonikus látványokat kiválasztani, amelyek a távoli tájakat ábrázoló sztenderdizált digitális képkultúra részei. Szerettem volna közelebb kerülni ahhoz, hogyan viszonyul ez a külső, objektív tájkép egy szubjektív és privát képhez. Álomszerű víziók során változtak az archívum képei valóságossá.” (Zagyvai Sári)

Szintén a Pécsi-ösztöndíj pályázat keretén belül készült Bognár Benedek új, staged jellegű sorozata, amely azért is érdekes, mert izgalmasan vegyíti a fikciót a valóság elemeivel. Számomra talány a sorozat belső narratívája és végkimenetele, mert ismeretlen eredetű objektumokat és karaktereket vonultat fel, akik konteók rabjai, így a sorozat erősen szürreális irányba mozog. Az értelmezés nem is lehet más, mint zavarba ejtően talányos, hiszen az összeesküvés-elméletek logikáját, vagy logikátlanságát ésszerűen ábrázolni eleve lehetetlenség. Így modelljei az általuk kreált gondolati zűrzavarban önálló belső dinamikájuknak megfelelően jelennek meg és vesznek el belső félelmeik által kialakított csapdáikban.

„A CUI PRODEST című munkámban azzal foglalkoztam, hogy az álhírek és a dezinformáció korában miért születnek olyan világmagyarázatok, amelyek tudományos paradigmák helyett irracionális összefüggésekre és ellenségképekre építkeznek. Azzal kísérleteztem, hogy a fotográfiával hogyan lehet egy olyan gyanakvó tekintetet vagy konteós logikát modellezni, amely a leghétköznapibb dolgokban képes megtalálni a fenyegetést. A sorozat célja egy paranoid társadalom lelkiállapotának metaforikus ábrázolásain keresztül reflektálni arra az ellentmondásos folyamatra, amely során az ember a valóságosnál sokkal fenyegetőbb világot épít fel maga köré, amiben végső soron saját maga ellenségévé válik.” (Bognár Benedek)

Nagy Tibor a MATE Fotográfia mesterképzés hallgatójaként (kurzusvezető: Ősz Gábor) készítette absztrakt fotográfiai sorozatát, amelyet Moholy-Nagy László fénymodulátora inspirált. A számos Bauhaus interpretáció közül, amelyekkel az elmúlt időszakban találkoztam, Tibor munkáját találom a legadekvátabb és a legizgalmasabb interpretációnak, mivel nagyon közeliek Moholy-Nagy László elképzeléseihez és a Bauhaus eszmerendszeréhez.

„A sorozatom a fotografikus képalkotás fényhez, térhez és időhöz köthető kapcsolatát vizsgálja. A médium, technikai adottságaiból kifolyólag, nem csak a térben, vagy az időben kapcsolódik a jelenhez, hanem a leképezés mechanikája is döntő szerepet játszik a kapcsolat létrejöttében. A fotográfia alapvetően az idő és a tér viszonyának rendszerét jelöli ki, amelyek többféle síkban képesek megjelenni egy képen. Ezzel egyidejűleg párhuzamot fedezhetünk fel a tér-idő kapcsolatában. Vagyis alapvetően sem az idő, sem a tér nem lehetne egyidejűleg vizuálisan észlelhető, viszont a fotografikus kép lehetővé teszi a különböző jelenségek egyidejű vizuális megjelenését. A hosszú expozíciós idő lehetővé teszi a kompozíció folyamatos változtatását és a kamera mozgatását, így láthatóvá téve az idő és a tér viszonyát.” (Nagy Tibor)

Nézd meg Szatmári Gergely, 2022. január hónap alkotójának többi bejegyzését is!