A Fehér Vera: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

A fotográfia sokfélesége engem mindig lenyűgöz. A megértése érdekel – a végtelen sokféle fotónak ugyanis a maga módján mára sikerült lemásolnia a világunkat, és emiatt még olyan érzése is lehet az embernek, hogy a médiumon keresztül egy rövidített út vezethet a megvilágosodáshoz. Persze sarkítok, de amíg valami hasonló motoszkál bennem, addig elkötelezett vagyok felé, függök tőle és szeretni is képes vagyok a fotográfiát.

Amíg a fotográfia felé autodidakta módon közelítettem, sok ideig nem tettek elém „jó példákat” vagy „követendő alapokat” – ezzel időt vesztettem, de közben a dolgok, bár fordítva, mégis megtörténtek velem. Az inspirálódáshoz kezdetben azokat a dolgokat, benyomásokat kerestem, melyek a belső elképzeléseim létrehozásában segítenek. Szerettem a valóság és a róla alkotott saját képeim összehasonlítása által inspirálódni, mert csak magamban bízhattam. Sőt, egy barátom hatására egy időben én is hónapokig elzárkóztam mások munkáitól, hogy ne befolyásoljon semmi. Ma ez már elég furcsán hangzik, de az autodidakta út szövevényes, rögös és hosszú, és szerencsére pozitív inspirációk hatására gyorsan véget érhetett ez az elzárkózás. Ott is maradhattam volna!

Az első találkozásom azzal az érzéssel, hogy a fotográfia igazán képes a bőr alá mászni, úgy 2005 körül, a Mai Manó könyvesboltban történt, ahol a kezembe került a belga Jean-François Spricigo kis méretű, fekete-fehér fotókból álló, Silenzio című minialbuma. Csodálatos élmény volt és mondhatni, első mesteremre leltem benne. Spricigo fekete-fehér, úsztatott, elmosódott figurái, különös fényelése, festői szemcsézete, torz, félelmetes ember- és állatalakjai, térábrázolásai magával ragadtak, és vérszemet kaptam. Először éreztem, hogy valószínűleg mindent lehet, és én szeretném is, szeretnék mindent kipróbálni. Azokban az években lendültünk a hibaizmusba a barátaimmal, és ez a két dolog nem volt teljesen független egymástól.

© Jean-François Spricigo/joug.org
© Jean-François Spricigo/joug.org
© Jean-François Spricigo/joug.org

Nem tagadom, hogy a kezdettől csillapíthatatlan vágyat érzek arra, hogy olvassak is a fotóról. A szövegek legalább olyan nagy hatással vannak az alkotói kedvemre, mint egy összetett vizuális alkotás. A belső képek kinyilvánításához pedig ez az elméleti támogatottság mindig is nagyon tiszta dolognak tűnt: ha egyszerre értem és érzem, amit csinálok, annál nincs egyszerűbb, jobb érzés. Már kezdetben olyan izgalmas könyvek kerültek a kezembe, mint Susan Sontag: A fényképezésről, Roland Barthes: Világoskamra és Pressing Lajos: A boldogság mint misztérium című munkái. Pressing Lajos fotós körökben kevésbé ismert. A buddhista szerzetes a fotográfia aktusát szeretetteljes módon szedi ízekre, miközben szabatos marad. Csak egy példa A transzformáció mítosza című fejezetenből, A pillanat megörökítése című passzusból: „a kép teljességgel soha nem fejthető ki, nem magyarázható meg, hanem csupán átélhető, tapasztalható”. Huszonévesen például egy ilyen gondolat engem teljesen beindított, a képeim készítését megváltoztatta, elmélyítette.

© A Fehér Vera
© A Fehér Vera

Valahogy így volt számomra mellbevágó az Erdély Miklós kísérleteivel való találkozás, Perneczky Géza Csipkebokorgyújtogatókja, Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák című könyve és a hozzá kapcsolódó Formabontók című kiállítás, Kardos Sándor Hórusz Archívuma és Türk Péter 2018-as életműkiállítása a Ludwig Múzeumban – a mindezekhez történő valamilyen visszatérés inspirációval szolgál ma is.

Haris László: Jel és árnyék, részlet Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák című könyvéből
Jokesz Antal: Az idő asszimmetriája, részlet Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák című könyvéből
Vető János: Öntükör 1 és 4, részlet Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák című könyvéből

A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteménykezelő munkatársaként egy múlt idejű, de sokféleségében a mai kortárs fotóval „párhuzamos” fotográfiára is ráláthatok. Számtalan típusú képpel találkozom egy letűnt korból, miközben persze a kortárs fotót is szemmel tartom. Maga a rálátás inspirál, mert minden kor esetében – egy kis empátiával – visszavezethető a fotográfia által adott válaszból az akkori antropológia, a hétköznap, az ember, a fény színe-szaga, a levegő páratartalma…ez az utazás egyre felszabadítóbban hat a saját munkáimra – még ha kevesebb időm is marad rájuk. Talán ezért is van az, hogy párhuzamosan többféle típusú alkotói szituációkba helyezem magamat, az Instagramtól kezdve egészen a képzőművészeti indíttatású dolgokig.

Szintén inspiráló helyzet, amikor lehetőségem nyílik egy alkotóval a saját művészeti megfontolásáról, munkáiról, fotográfiáiról beszélgetni. Épp emiatt nagyon hálás vagyok a sorsnak azokért a Punkt.hu interjúkért, amiket eddig fotográfusokkal készíthettem. Ezekben a helyzetekben olyan metaüzenetek is bekerülnek az élőbeszédünkbe, amiket aztán szavakkal lefesteni nem lehet, azt az olvasónak csak nehezen lehet átadni, vagy nem is érdemes – a művész személyisége és munkái közötti párhuzam mindig egy külön tanulság számomra. A gondolkodásmód kihat az alkotásra is. Számtalan fotográfust és művészt követek Instagramon, a magyar kortársakra, ha mondhatom ezt, külön büszke vagyok, szerintem nagyon különleges dolgok zajlanak nálunk, Magyarországon.

Ebbe a bejegyzésbe már nem fognak elférni a kortárs szerelmeim, talán csak egy naiv megközelítés arról, hogy mindenki inspirál, onnantól, hogy hiteles, megértem és a magamévá tudom tenni. Például szeretem Araki közvetlenségét és gátlástalanságát, én egy hatalmas, szinte végtelen erőt képzelek mögé, de Wolfgang Tillmans is valahogy a dolgok végtelenségét bizonyítja be, és ez az emberi teljesítmény lenyűgöző. Egy külön bejáratú, szintén végtelen kedvencem Gisoo Kim berlini művésznő, aki naplót vezet a cérnavarrott képeiből – a fotókat nem ő készíti, de nagyon elragadó, ahogy a képi világával az egy, a két és a három dimenzió között lazán mozog.

Nézd meg A Fehér Vera, 2022. február hónap alkotójának többi bejegyzését is!

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.