A hónap alkotója: A Fehér Vera

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2022 februárjában A Fehér Vera.

A Fehér Vera és kislánya, Lenke © Pál Gábor

A Fehér Vera 1983-ban született Kecskeméten. A helyi tanítóképző főiskola vizuális nevelés szakán ismerkedett meg a klasszikus analóg fotográfia alapjaival autodidaktaként. BA diplomáját itt szerezte, fontos inspirációkat a pedagógia-pszichológia tanulmányaiból és az alsós korosztály vizuális neveléséből is merített. Eközben, 2005 körül jött létre a Hibaista Csoport, melyben társaival a hibákat és véletleneket előtérbe helyező kísérleti fotográfiával foglalkoztak, 2010-től 2015-ig évente tematikus kiállításokon publikálva munkáikat. A csoport aktivitása később alábbhagyott, de sohasem szűnt meg. A Kaposvári Egyetemen a fotográfia mesterképzést 2017-ben kezdte el, mesterei Szatmári Gergely és Ősz Gábor. Innentől a személyes fotográfia felé nyit, de privátszférájából táplálkozó munkáiban és velük párhuzamosan továbbra is megőrzi nyitottságát a kísérletezés felé. 2019-től a punkt.hu újságírója és a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteménykezelő munkatársa.

„A fényképezést életmódszerűen folytatom, így egy állandó, izgalmas önkifejezés-vadászat része lehetek. A technikai minőségek izgalmas lehetőségek, éppúgy szeretek nagy- vagy középformátumot használni, mint analóg kisfilmest, eldobhatót, digitális tükörreflexest, csudi kis milc-et, a mobiltelefonomat vagy akár a fénymásológépet. Mindennél jobban érdekel az adott kép és az »én« pillanatnyi kapcsolata. Nevezhetjük ezt naplónak, de én nem szeretem ezt a szót. Inkább szimbiózisként élem meg a fényképezést, az alkotás flow-jának függésében.

Munkamódszeremet tekintve szimultán dolgozom több projekten, belső, apró sorozatok utólag állnak össze, inkább epochákká, mint projektekké. A fénykép a tárggyá válása előtt és tárggyá válásakor is érdekel. A tárggyá általában nem váló fényképek, például a vizuális közösségi oldalakon történő publikálásra készülő képek nem hasonlíthatók össze egy white cube-ba szánt tárggyal, hiszen a befogadók köre és a befogadás mikéntje is teljesen más, viszont nekem tetszik a közvetlen, gesztusszerű történetmesélés és a snapshotszagú fogalmazásmód is ebben az éteri környezetben. A munkám másik része viszont nem életképes ebben a környezetben, például a cérnavarrott fotográfiáim, melyek finom anyagszerűségét digitális felületen lehetetlen visszaadni.

Ahogyan a hibaizmussal átitatott kísérletezős években, ma is gyakran hozok létre egyedi képeket. Ezek olyanok, mintha fekete lyukak lennének, amikbe belesűrítem a pillanatnyi érzelmi-értelmi csúcspontomat. Emellett vannak projektek, melyekhez vissza-visszatérek – kényszerből vagy csupa szeretetből.

Kényszerből tértem vissza a Fekete Éden képeihez. A sorozat készülése idején a tökéletes világba vetett hitemet kellett eltörölnöm, miközben mindez egyszerre egy másik tökély megéléséhez is vezetett. A házasságfelbontásunk miatt voltam érzelmi mélyponton, de utólag számtalan tanulságot, emocionális feldolgozást köszönhetek a képeknek, emiatt ezt a munkát terápiának is nevezhetném. A sorozat előre nem várt alkotóeleme a »másik tökély«, a kislányom fényképeinek felbukkanása. Akkoriban valóban egyfolytában fényképeztem, ezt a gesztust pedig ő észrevétlenül lemásolta. A digitális képeit eleve negatív effekttel ellátva fényképezte, ami azért érdekes, mert szerintem nem a valóság megörökítése volt a célja, hanem grafikus kép létrehozása. Fényképezett az éteri világban is: egy lovacskás játék digitális terében készített screenshotokat. Ezeket a képeket kisajátítottam, őket az én képeimmel körbeölelve helyeztem el a Fekete Édenből készült két darab egyedi, vaskos albumban. Ezt a sorozatot ezzel le is tudtam zárni. Talán ez az utolsó »életjel«, amit adtam magamról, ami ezután és emellett történt, azt majd legközelebb mesélem el.” (A Fehér Vera)

A Fehér Vera képeit már a Capa Központban is láthattátok: az A hibáinkkal együtt és a Nyolc hét. Magyar fotográfusok a járvány idején című kiállításokon.

Nézz meg egy válogatást A Fehér Vera munkáiból és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd a fotográfust és munkásságát!

A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera
A Fehér Vera: Fekete Éden, részlet a sorozatból © A Fehér Vera

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.