A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

Fontos a csend. Az életem is kicsit ilyen. Vannak benne elég nagy és hosszú csendek, aztán meg rövidebb és intenzív viharok. Néhány hónapja hazaköltöztem Budpestről Kovásznára (Erdélybe) a szülővárosomba. Ennek több oka is van. Hosszútávon nem bírom a nagy várost, fárasztja a tudatomat és nem tudok tisztán gondolkodni, látni, ugyanakkor művészileg sem inspirál. Kovászna pedig tér és idő, ott történik minden, ami ismerős, ami fáj és ami alkotóként most éppen engem érdekel. Ezek nem csak vizuális lenyomatok, hanem levegő, illat, ember, hangulat és érzés. Most per pillanat alkotóként azt érzem, hogy muszáj benne lennem nyakig abban, amiről beszélek, különben nem fogom tudni megcsinálni a fotókat. Szóval nálam a csend is az alkotás része, amikor éppen nem csinálok semmit – csak figyelek és gondolkodok. Azt is kimerem jelenteni, hogy például a levegő minősége, amit beszívok az is formálja a gondolataimat, ugyanakkor az is, hogy felnézek a hegyekre. A csend az szólhat hosszú sétákról, főzésről (nagyon szeretek főzni), kutyázásról, macskázásról, szentmiséről, manikűrösről, kozmetikusról, mamáról, ugyanakkor zenéről, olvasásról, filmekről.

Mostanában sokat hallgattam Björk zenéjét. Ami miatt én nagyon szeretem Björköt, az-az, hogy ha nem figyelek a dalszövegre is tudom, hogy éppen miről énekel. Hangjával mindig feszegeti a határokat, ami engem bátorságra és szabadságra emlékeztet, ugyanakkor hangképzésével olyan mély érzéseket szakít fel az emberben, ami szerintem nagyon egyedi a zenében, hogy valaki ilyen absztrakt módon használja és formálja a hangokat. Amióta háború van a szomszédos országokban nagyon sok zenét hallgatok. A háború valamiért mindig arra emlékeztet, hogy egyedül vagyok. Nem kellene ezt éreznem, de mégis ezt érzem. Ijesztő. A zene viszont megnyugtat, mert úgy érzem, hogy az összeköt az emberekkel és azt is gondolom, hogy valahol a művészet szerepe is ez, hogy addig amíg a politika és a hatalom szétválasztja az embereket, a művészet hozza / kösse össze. Björknek az All Is Full Of Love című dalát osztom meg most veletek, ami az én lelkem számára most nagyon aktuális.

Amit mostanában még nagyon sokat hallgattam, az Kendrick Lamar, Pulitzer-díjas rapper új lemeze a: Mr.Morale & The Big Steppers. Az album lényegében egy házaspár dialógusa, tele vannak zaklatottsággal és nyugtalansággal a sorok és az egész albumnak van egy szertartásos hatása. Ez a zene a gyógyulásról szól.

Könyvek közül legutóbb Bodor Ádám: Sehol című novellakötetét olvastam. Nagyon ismerős számomra az amiről és ahogyan ő beszél. Kicsit olyan miközben olvasom az írásait, mintha ugyanarról beszélnénk, csak ő leírja, én pedig befotózom azokat a fontos tereket. Ami a leginspirálóbb számomra az írásaiban az a lazaság, az elengedés és miközben olvasom az írásait érzem azt, hogy ő élvezte azokat a szövegeket írni. Imádom.

Nagyon sok filmet nézek és szinte mindent, ami tudok. (Netflixezek is, ami miatt néha lelkiismeretfurdalásom van). Kedvenc rendezőim: Tarkovszkij, Lars von Trier és Tarr Béla. Számomra a film a képről és az atmoszféráról szól, legalábbis én ezt tudom a legjobban értékelni. Kezdem nagyon unni már azokat a filmeket, ahol beszélő emberi fejeket kell néznem egy töltött káposzta mellett és a számba van rágva az is, hogy mit gondoljak.

Nézd meg Bede Kincső, 2022. novemberében hónap alkotójának többi bejegyzését is!