A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.
A hónap alkotója 2023 májusában Huszti István.

1969-ben születtem, Mátészalkán. A gimnáziumi éveim alatt kezdtem el fotózással foglalkozni, autodidakta módon képeztem magam. 1987 és 1989 között a Práter utcai fotós iskolába tanultam. Gyakorlati helyem, az azóta már rég megszűnt Magyar Ifjúságnál volt, ez egy hetilap volt az előző rendszerben, az itt töltött idő alatt döntöttem el, hogy fotóriporterként folytatom tovább. Ezt követte 15 év szabadúszás, 2005 és 2020 között az Index fotósa voltam, 2020 óta pedig a Telex riportereként dolgozom. Képeimet többször díjazták a Magyar Sajtófotó Pályázatokon, 2011-ben és 2023-ban elnyertem a MÚOSZ Nagydíját. 2023-ban Hégető Honorka és Magyar Sajtódíjat kaptam az ukrajnai háborúban készült tudósításaimért.
Elsődlegesen fotóriporterként határozom meg magam, online hírportálnál dolgoztam és dolgozom már hosszú ideje, tudósítottam két olimpiáról, tüntetésekről, a 2006-os zavargásokról, menekültválságról, több mint egy éve követem és próbálom bemutatni a szomszédban zajló orosz-ukrán háború eseményeit. Fotózsurnalisztaként mindennapi történések fényképezésénél nagyon fontos számomra a hitelesség, a szociálisan érzékeny dokumentarista ábrázolás, a jelentős társadalmi események és konfliktusok bemutatása, eljuttatása az emberekhez.
Huszti István képeit már a Capa Központban is láthattátok: a 32., 33., 36. és 37. Magyar Sajtófotó Kiállításokon, valamint a Válogatás 40 év legjobb magyar sajtófotóiból című tárlaton. Az intézményben jelenleg 41. Magyar Sajtófotó Kiállításon láthatóak képei.
Nézz meg egy válogatást Huszti István munkáiból és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd a fotográfust és munkásságát!

















