A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Ruprech Judit a most látható kiállításáról és készülő projektjeiről mesélt.
Az elmúlt időszak nagyon eseménydús volt számomra, rengeteg izgalmas munkával, utazással, kiállítással. A mindennapokban szabadúszóként dolgozom, és bár mostanában nagyon leterhelt vagyok, az mozgat előre, hogy nagy sok izgalmas feladat is megtalál.
2022 februárjában kezdtem el dolgozni az ökoközösségeket bemutató hosszú távú anyagomon, amelyet azóta is készítek. Kis léptékű, lassabb, önellátásra törekvő, fenntartható és közösségi alapú életet elképzelő csoportokat fotózok. Antropológusi attitűddel közelítek a témához: igyekszem minél többször ellátogatni egy-egy közösséghez, egyre alaposabban megismerni őket. Közösségépítési törekvéseik, mindennapi életük, és a fenntarthatóságban elért eredményeik egyaránt érdekelnek. A képek készítése mellett nagy örömet okoz, hogy eseményeikre gyakran már barátként várnak el. A sorozattal tavaly elnyertem a 35 év alatti fotográfusok munkásságát elismerő Hemző Károly-díjat.
Ebből az anyagból két kiállításom is nyílt idén. Az egyik – a Nyimi Öko Közösséget alaposabban bemutató tárlat – az ormánsági Szaporcai Cifraházban szeptemberig látogatható. A másikat, amely a Szelíd szabadság címet kapta, és ahol Nyimből, Nagyszékelyből és a Krisna-völgyből is szerepelnek felvételek, a Capa Központ 8F Galériájában augusztus 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Ehhez kapcsolódóan faültetési lehetőséget, kerekasztal beszélgetést és alkotói tárlatvezetést is szeretnék még szervezni, érdemes lesz figyelni az esemény facebook oldalát.
Ezzel az anyaggal pályáztam tavaly novemberben a NOOR Visualising Climate Crisis intenzív négynapos workshopjára, amit Kadir van Lohuizen és Esther Horvath vezettek, résztvevői pedig visegrádi országokból származó fotográfusok voltak. Ekkor már formálódott a fejemben egy ötlet, hogy be szeretném mutatni az általam vizsgált közösségek klímaváltozással szemben elért eredményeit és ehhez a műhelymunka, illetve a közös kiállítás ötlete adott egy lökést.
A klímaválság láthatóvá tétele nem egyszerű feladat, hiszen erősen átpolitizált téma, és nem szívesen szembesülünk a fenyegető jövőképpel. Eddigi munkáim során nem tudtam nem észrevenni, hogy engem mennyire inspirál, ha a problémák bemutatása mellett a megoldásukra irányuló erőfeszítéseket is megjeleníthetem – még ha ez a megoldásközpontú hozzáállás a mai magyar fotográfiában néha kicsit lenézett dolog is.
Ezért jelenleg is készülő új fotósorozatomban az ellene irányuló jó gyakorlatok felől közelítek a klímaválság témájához. Egy-egy cselekvést egy személyhez kötődően mutatok be. A triptichonos szerkezethez – egy portré/egy tevékenység közbeni életkép/a cselekvés produktuma – a szikár, ámde fontos adatok mellett személyes hangú történetek is kapcsolódnak. Portréalanyaimmal a mindennapok során alkalmazható, egy fenntarthatóbb életet elősegítő gyakorlatok széles skáláját igyekszünk bemutatni.
„A faültetés számomra az egyik legfontosabb dolog, akár egyedül csinálom, akár másokkal. A fa egy hozzánk képest teljesen más módon létező élőlény, nem rohangál, mint mi; nyugodtan, egy helyben áll, lassan növekszik, és sokszor sokkal tovább él, mint mi, emberek. A remény szimbóluma, hogy megéri olyan dolgokért is tenni, amiknek nem látjuk rövidtávú eredményét.” Sall Fanni
„A közösségünk jelenleg együtt épít egy közösségi házat. Ez egy ökoház, szalmabálából. Előnye, hogy nem megy el energia a szállítással; közelben beszerezhető alapanyagokból töltjük ki a falazatot, saját területünkről származik a vályog is. Kivitelezés közben sem szennyezünk, hiszen nincsen műanyag csomagolás, hungarocell, vagy más természetre káros anyag benne. A kész háznak jóval kisebb az energiaigénye, a páraháztartása önszabályozó.” Ligeti Gergely
„Ha műszaki és egyéb eszközöket nem is fogunk tudni helyben előállítani magunknak, mert erre jóformán képtelenek vagyunk hatást gyakorolni, az élelmezésünket elláthatjuk lokálisan. Nem vagyunk egyedül, sok tudatos, jószándékú embertársunk van, ha valamennyien aktív láncszemként csatlakozunk és adjuk legjobb tudásunkat egy-egy alulról építkező, már működő közösségbe, akkor az az egyén számára is fenntartható és megtartó teret hoz létre.” Radnóti Zsolt
„Az éghajlatváltozással megváltozott a csapadék eloszlása is: hosszú száraz időszakokat és hirtelen lezúduló záporokat eredményezett. Különféle technikákat használok annak megakadályozására, hogy a víz csak úgy elfolyjon; ezek egyike a meredekebb terepen az övárkok kialakítása. Ezek a hosszú, vízszintes, sekély csatornák megtartják a felszínen elfolyó vizet, és segítik a talajba való beszivárgást. Az övárkok nedves zónákká válnak, ahol sikeresen tudunk fát ültetni és egy felfelé ívelő spirált indítani: a fák gyökereikkel megragadják a talajvizet, növekedésük során pedig árnyékot adnak; leveleik talajtakaróvá válnak, így egyre több víz tárolható a talajban.” Rozendaal-Pandur Zsanett
A sorozat a reGeneration címet kapta, ezzel szerepeltem a Visualising Climate Crisis címmel június 15-én Pozsonyban nyílt közös kiállításon, amit a NOOR Agency és a Slovak Press Photo szervezett a korábban említett workshop résztvevői számára. A tárlat az ősszel Budapesten, jövőre pedig Prágában és Varsóban is látható lesz.
