Sorozatunkban a fotós szakma jeles képviselőit kérjük fel, hogy osszanak meg velünk három inspiráló élményt az elmúlt időszakból. Ezek lehetnek fotók, kiállítások, könyvek, vagy bármi egyéb, ami mély benyomást tett rájuk. Puskás Bea és Opitz Tomas a TOBE Gallery vezetői a következőket emelték ki:

Arles – A fotográfia nyári fővárosa

2019 óta rendszeres látogatói vagyunk a dél-franciaországi Arles városában megrendezett Les Rencontres de la Photographie fesztiválnak. Az első látogatásunk rögtön felejthetetlenre sikerült: az 50. jubileumi évben Bartha Máté Kontakt című sorozata bekerült a Prix Découverte válogatásába, és el is nyerte a fődíjat. Ott és akkor örökre beleszerettünk ebbe a bájos, mégis nyüzsgő kisvárosba, ahol a fotóművészet szó szerint a levegőben van.

Az idei fesztivál is fantasztikus élményt nyújtott, külön öröm volt látni, hogy több fiatal magyar fotográfus a tanácsunkra ellátogatott, és ugyanúgy elvarázsolta őket Arles, ahogy minket is annak idején. Bár rengeteg kiállításról tudnánk mesélni, egy különösen mély nyomot hagyott bennünk: Diana Markosian Father című tárlata, mellyel elnyerte az idei Prix de la Photo Madame Figaro-díjat.

A kiállítás után véletlenül egy kötetlen könyvbemutatóba csöppentünk, ahol személyesen találkozhattunk Dianával és dedikáltathattuk könyvét. Az esemény nem egy hagyományos galériában zajlott, hanem egy Monoprix szupermarket egyik részében, az élelmiszerpolcok és háztartási áruk között; talán épp ettől lett ennyire közvetlen és meghitt. Maga a kiállítás az üzlet mezzanine szintjén, egy ipari hangulatú térben kapott helyet, amely különleges atmoszférát adott a történetnek.

A Father rendkívül személyes alkotás, Markosian saját élettörténetét meséli el, ahogy évtizedek múltán keresésére indul annak az édesapának, akiről gyerekkora óta semmit sem tudott.
Akinek bármilyen kapcsolata van a fotográfiával, vagy egyszerűen csak nyitott a kortárs művészetekre, annak szívből ajánljuk, hogy egyszer életében látogasson el Arles-ba a fesztivál idején – ez egy igazi „kötelező” úti cél.

Marseille – Egy éjszaka a leghíresebb panelházban

Arles-ból hazafelé tartva egy éjszakát Marseille-ben töltöttünk, de méghozzá nem akármilyen helyen. A híres francia-svájci építész, Charles-Édouard Jeanneret (ismertebb nevén Le Corbusier) által tervezett Unité d’Habitation harmadik emeletén, az ott működő szállodában szálltunk meg.

Ez a monumentális épület 1947 és 1952 között épült, 12 emelet magas, 337 lakással, 23 különböző alaprajzzal, egy igazi modernista méhkaptár. A koncepció lényege a közösségi élet elősegítése: az épületben étterem, könyvesbolt, galéria, designer iroda és más kreatív terek működnek. Szállóvendégként mi is a lakóközösség részévé váltunk egy rövid időre, felmehettünk a tetőteraszra, bejárhattuk a közös tereket, és átélhettük, milyen lehetett a modern építészet egyik ikonikus kísérletében élni.

Akár szeretjük, akár vitatjuk Le Corbusier vízióját, egy biztos: különleges élmény volt egy forró nyári éjszakát eltölteni ebben az apró, mégis átgondoltan megtervezett szobában. Érdekesség, hogy a magyar származású híres fotográfus, Lucien Hervé első találkozása a modern építészettel épp ebben az épületben történt, amikor egy magazin megbízásából érkezett ide.

Gaucho Gaucho – Argentin pásztorhagyományok 

Vissza a természetbe: így tudnánk összefoglalni legfrissebb élményünket, amely ezúttal a mozivásznon talált ránk. A Gaucho Gaucho című fekete-fehér argentin dokumentumfilm lírai érzékenységgel mutatja be a gauchók életét, benne a hagyományőrzés szépségét és törékenységét, de az ezzel járó elszigeteltséget is.

A film egyszerre időutazás és érzéki emlékezés – a gyökerekhez való kötődésről, a természettel való harmóniáról és a generációkon átívelő tiszteletről szól. A rendezők, Michael Dweck és Gregory Kershaw, mesterei a képi történetmesélésnek; filmjükben a kompozíció, a fények, a lassú kameramozgások mind a múlt és jelen találkozásának különleges atmoszféráját teremtik meg.

A film bemutatójához kapcsolódóan a rendezők kiállítást is rendeztek, ahol a legszebb képkockákat fotónyomat formájában mutatták be. Az eladások bevételének egy részét a Salta régióban működő társadalmi programokra fordítják, ezek a vízellátás javítását és a filmben szereplő közösség mindennapi szükségleteinek támogatását szolgálják. Ez a gesztus nemcsak a film erejét, hanem az alkotók társadalmi elköteleződését is tükrözi.

Puskás Bea és Opitz Tomas