Van olyan fénykép mindannyiunk számára, ami valamiért mélyen megérint, és kiemelkedik a többi közül. A Roland Barthes filozófus által punctumként emlegetett jelenség, amely – gyakran a fotós szándékától függetlenül – eltalálja a nézőt, sokszor egy mellékes, apró, látszólag jelentéktelen elemről van szó, amely mégis rendkívül erőteljesen hat az egyénre. Sorozatunkban a fotós szakmán kívülről szólítunk meg szerzőket, hogy osszanak meg egy gondolatot vagy benyomást egy számukra fontos fotográfiáról. Fedezzük fel együtt ezeket a személyes történeteket!

Pistyur Veronika a Bridge Budapest vezetője Nádas Péter fotóját választotta.

A választásom Nádas Péter körtefája. Bár örültem volna, ha inkább diófák sorakoznak a kertjében — a diófa számomra régóta fontos szimbólum: lassúság, időtáv, generációk, árnyék, valami, aminek sokszor nem az ültetője élvezi a legfontosabb gyümölcseit és az árnyékát sem. Épp ezért a körtefával is könnyű kapcsolódást éreznem. A fa nekem egyébként sem csak természeti forma. Emlékeztető arra, hogy minden, ami igazán fontos, lassan nő. Gyökere van, évgyűrűi vannak, és gyakran akkor is ad, amikor már senki nem figyel rá. Régóta foglalkoztat, mit hagyunk magunk után emberileg, közösségileg, üzletileg — ezért lett a fa a saját gondolkodásomban is visszatérő kép. És talán ezért szeretem ezt a fotót is. Nádasban pedig különösen közel áll hozzám, hogy miközben íróként gondolunk rá, egy másik művészeti nyelven is alkot. Mindig megnyugtatnak azok az emberek, akik nem választanak a fontos identitásaik között. Én sem tudtam soha igazán eldönteni, hogy az üzleti vagy a civil világ áll-e közelebb hozzám, és persze rájöttem, hogy nem is kell. A legfontosabb dolgok ugyanabból a gyökérzetből nőnek ki.

Nézd meg a Rögzítés rovat többi részét is!