A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mivel foglalkozott, és jelenleg min dolgozik.
A bemutatkozó bejegyzésemben a legfontosabbat nem osztottam meg magamról: azt, hogy van a családom. Ők jelentik az igazi identitásomat és az otthont, amely lehetővé teszi, hogy az legyek, aki vagyok.
Ahogy korábban írtam, bármit fényképezek, ugyanaz a tekintet működik bennem. A családomról készült képek ezért szorosan kapcsolódnak a személyes munkáimhoz, sőt, azok egyenrangú részei.
Itt eszembe jut egyik kedvenc fotósom Christopher Anderson, aki így fogalmazott a családjáról készített képek kiállítási megnyitóján: “…I now realise that these images were actually my life’s work and that every photograph I had made up to that moment was just a preparation to make these photographs of my family.” Mindezt mondta azok után, hogy Magnum fotósként bejárta Afganisztánt, Irakot, Libanont. Majd így folytatta: “I realised that the smallest gesture from my son, in the most quiet, still moments, had the capacity to contain more power than anything I had witnessed before.” (Dazed Digital) Valami hasonlót érzek én is, ha a családomról készült képekre gondolok.
Számomra ezek a fényképek az idő múlásáról és megállításának vágyáról, valamint a családom iránt érzett végtelen szeretetről szólnak. Arról, hogy valójában ki vagyok, és arról is, hogy milyen szeretnék lenni. Bár a család fényképezése többnyire folyamatos, most az utóbbi időben kiemelten a legkisebb, most 17 éves iker fiaimat fényképeztem. Az ikerség egy nagyon különleges állapot, ehhez társul most a „coming of age”, a felnőtté válás folyamatának időszaka. Az egyik gesztus még kamaszos, miközben a másik tekintet már-már felnőtt. Szép és különleges időszak ez, amelyet még összetettebbé tesz az ikrek egymáshoz fűződő sajátos kapcsolata. Amikor a mindennapi életben figyelem a fiaimat, gesztusaikat egymás felé, vagy csak magukban, észreveszek olyan pillanatokat amelyek teljesnek, talán tökéletesnek tűnnek bizonyos szempontból. Ekkor szeretném kimerevíteni a pillanatot, megőrizni az érzést, ami átjár.
Néha készítek a telefonommal emlékeztető képeket ezekről a mozdulatokról vagy gesztusokról, arról, ahogyan az ikrek egymással vannak. Ezek az emlékeztető képek szolgálnak kiinduló pontokhoz későbbi fényképekhez. Kísérletek ezek, ezért nagy szabadság van bennük és csak utólag derül ki, hogy a létrejött kép hordozza-e az eredeti gondolatot és érzést: a megállított időt, az őszinte pillanatot és a szeretet képpé kristályosodását.
Nyár végén intenzíven tudtam egy héten keresztül az “iker” projekttel foglalkozni. Pugliaban voltunk egy öreg palazzoban, ahol a forróság, tenger és pizzázások mellett a folyamatos fotózás töltötte ki az időnket. Itt tényleg olyan volt, mintha megállna az idő és az örökké tökéletes fény is mind csak azt szolgálná, hogy ezek a képek megszülessenek.
