Sorozatunkban a fotós szakma jeles képviselőit kérjük fel, hogy osszanak meg velünk három inspiráló élményt az elmúlt időszakból. Ezek lehetnek fotók, kiállítások, könyvek, vagy bármi egyéb, ami mély benyomást tett rájuk. Szarka Klára kurátor, fotótörténész a következőket emelte ki:

Fekete Sas Patikamúzeum – Székesfehérvár

Ha Székesfehérvár belvárosában sétál az ember, szembe ötlik a patikamúzeum. Ha szabadságon vagy, miért hagynád ki, még ha nincs is a figyelmed fókuszában a gyógyszerészet története. Ha gyerekkel mész, az első tapasztalatod, hogy a titkokat rejtő rengeteg fiók és sok tucatnyi régi kerámia és üvegcse láttán a kiállított tárgyak felé száguldó gyerekre és felnőttre azonnal rászól a jegyeket is árusító hölgy: semmit sem szabad megfogni! Puff neki! Ha csak nézni szabad, akkor ezt letudjuk néhány perc alatt. Tényleg, gondolom, mit is lehet interaktívvá tenni egy ilyen kiállítóhelyen? És akkor kiderül, hogy a pénztár melletti szép üvegtálba bele lehet túrni, sőt kifejezetten föl is vagyunk szólítva rá. Az ötéves már csuklóig benne a furcsa homokból, száraz szirmokból, érdekes kristályokból és még mi a csudából álló valamiben. Szagolják meg a kezüket – jön az újabb felszólítás –, kitalálják, milyen illatokat éreznek? Nem akarom hosszan magyarázni, menjenek be, ha arra járnak. A szagolgatás is lehet kiállítási élmény! Mi majd egy órát eltöltöttünk az apró múzeumban.

Nincs unalmas múzeum, csak kreatív kurátor kell hozzá.

Georges Simenon: Maigret Vichyben

Mire jók a hosszú, nyugodt nyári délutánok? Elolvasni olyasmit, ami szerényen megbújik a könyvespolcon, meg sem mondom mióta. Maigret felügyelő neve nemzedékek számára ismerős. A tévéből a 60-as évekből. A francia krimisorozatot mindenki nézte – mondjuk, nem is volt más. Egy csatorna mindenkinek. Én Rupert Davies-re emlékszem a híres felügyelő szerepében. Azon egy kicsit csodálkoztunk, hogy a nagyon francia történetekben egy angol színész a főszereplő, de a lényeg nem ez volt, hanem a párizsi kulisszák. Jó másfél évtized múlva szembesültem azzal, hogy a tévében folyton hallott írói név, Georges Simenon nálunk kapható könyvek címlapján is ott van. És igazából belga. Kultikussá lett hőséről majd száz írást publikált, és Maigret annyira népszerű volt egész Európában, hogy Hollandiában még szobrot is állítottak neki.

De ez csak mellékes kis érdekesség. A lényeg, hogy Simenon nagyszerű író volt és maradt. Nem fogott rajta az eltelt majd egy évszázad. Mit tudhatnak az örökzöld krimi szerzők? Meg kellene fejteni. A könyvespolcon mindenesetre előre húztam néhány amerikai óriást a műfajból. Simenon után Dashiell Hammett, Raymond Chandler és Mario Puzo kötetei kerülnek sorra.

Törékeny kettősség – Fotókerámiák a Rotundában

Nem tudom, kire milyen hatással van, de engem elbűvöl a fotókerámia. Különösen Veress Ferenc dolgai. Veresst különben is csodás karakternek tartom. Amikor olvastam Kincses Károly róla írt monográfiáját, levett a lábamról ez a bátor, sokoldalú, kísérletező jellem. Arról szoktam fantáziálni, hogyha rám szakadna valahogyan egy gigantikus vagyon, sorozatokat gyártatnék a csodás és ikonikus régi fotográfusokról. Olyanokról mint Veress, Rosti Pál vagy Angelo.

A Magyar Nemzeti Múzeumban látható fényképekkel díszített edények, medálok olyan világot idéznek meg, amelyik egyszerre nagyon távoli, ám a fényképezés révén, amit akkor is, most is művelünk, mégiscsak közvetlenül kapcsolódunk hozzánk. Nekem legalábbis ez az érzésem. Veresst elbűvölte, hogy a kerámiára égetett fotó, az egykori pillanatnyi élet nyoma sértetlenül állja majd az évek, sőt évszázadok gyors elmúlását. (Persze, ha csak el nem törnek.)

Fotókerámiát nézni érzéki és szinte mágikus időutazás.

Szarka Klára