November 9-ig tekinthető meg a Capa Központ 8F Galériájában a Világok peremén című kiállítás, amely Koncz Csaba fotográfiai életművéből válogat. Cikkünkben röviden bemutatjuk a képzőművész alkotói munkásságát. 

Koncz Csaba egyszerre volt fotóművész, szobrász, költő, zenész és az egész életet műalkotásként megélő univerzális alkotó. Felvételei különleges helyet foglalnak el a magyar progresszív fotográfia történetében, a hatvanas évek magyarországi underground kultúrájában. Fotográfiai életművében – melyet 1962 és 1967 között hozott létre – kísérletező, absztrakt, grafikai hatású képek szerepelnek. 

Koncz 1938-ban született Rábakecölön, majd 1958-ban Budapesten kezdte meg tanulmányait a Műszaki Egyetem gépészmérnök szakán. 1962-ben előfelvételi évet töltött a  Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán, azonban miután jelentkezését elutasították felhagyott felsőfokú tanulmányokkal. A főiskola helyett csatlakozott az illegitim Muskátli-galeri szellemi közösségéhez, amelynek a legjelentősebb központja a Váci utcai Muskátli presszó volt. A hivatalos kiállítótereket és kultúrpolitikát a hatvanas években a szocreál szellemi sivársága, szürkesége és elszigeteltsége jellemezte, az aczéli kultúrpolitika 3T rendszere nem kedvezett a nonkomformista, lázadó fiatal generációnak. Koncz  művészete  szembement a rendszer elfogadott normáival, és a hazai tiltott kategóriába eső neoavantgárd fotóművészet képviselőjévé vált. 

Életvitele nagyon puritán volt, arra törekedett, hogy az anyagi javaktól független legyen, csak a minimális létfeltételhez szükséges egzisztenciát teremtette meg, annál többet nem is akart birtokolni. A hatvanas években saját lakás híján barátai előszobájában, fűtetlen hétvégi házakban húzta meg magát és sokszor hetekig nem hallottak felőle ismerősei. „A Muskátliba járók közül Koncz Csaba vonzó személy volt, nagy egyéniség. Külsőleg, gondolataival, viselkedésével, mindenféle szempontból különleges ember: kecskebőr tarisznyájával, azzal az elvvel, hogy napi két forintnál nem költ többet. A táskájában rozskenyér és alma, mellette Apollinaire-versek, fényképezőgép, legújabb fényképei. Nem volt hol laknia, de soha nem volt terhére senkinek. Nem tartozott senkinek. Lelkes és mély beszélgetéseket folytattunk, a fényképen keresztül lényegében a képzőművészetről beszélt. A fényképet képzőművészeti alkotásnak tekintette”. – Emlékezett vissza Zaránd Gyula. 

Koncz fotós pályája kezdetén a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalatánál helyezkedett el fényképész segédként és az országot járta képeslapokat készítve műemlékekről. Sokáig nem volt saját  fényképezőgépe, csak időnként kért kölcsön, a nagyításokat pedig egy-egy művelődési ház fotólaboratóriumában végezte. Első fotósorozata a bőszénfai cigánytelepről készült 1962-ben. 

Mivel a szocio- és riportfotó nem különösebben érdekelte, hamarosan az absztrakt képalkotás felé fordult. A kalligrafikus tusrajzokhoz hasonlító fotóin MÉH-telepekről, épületbontásokról származó drót- és vashulladékok látszanak. Ezeket a talált tárgyakat üveglapra fektette és alulról fényképezte. A különféle rugók, szögek,  láncszemek, csavarok, fémszalagok puritán tisztaságú, hófehér háttér előtt jelennek meg minimalista fotóin. Munka közben a fény-árnyék játékát a mélységélesség változatos használatával társította, így alkotási gyakran lírai hangulatot keltenek.

A képzőművész 1967-es disszidálását követően Versek és fotógrafikák címen adta közzé költeményeit és fotóit, utolsó üzenetként a Magyar Műhely hasábjain. A későbbiekben Koncz élt holland kommunában, utcazenélt és folk-rock lemezt adott ki a Pan Ra zenekarral Franciaországban, végig utazta Indiát. 1992-ben tért vissza Magyarországra, és egy Balaton-felvidéki zsákfaluban, Balatonhenyén telepedett le, ahol 2022-ben bekövetkezett haláláig biokertészettel és hangszerkészítéssel is foglalkozott.

„A fotóim nem voltak avantgárdok, holott tudom, hogy annak tűntek a hivatalos fotóművészethez képest, pedig én azt nem is ismertem, így nem is azzal szemben fogalmaztam meg magamat. A fotóművészet soha nem érdekelt: Kleetől, Kandinszkijtől és Mondriantól tanultam.”¹ – Fogalmazott fotográfiai munkássága kapcsán a művész. 

A kiállítás kurátora Kopin Katalin, művészettörténész

A tárlat a Einspach & Czapolai Fine Art közreműködésével valósulhatott meg. 

1. Miltényi Tibor: Progresszív fotó, Szellemkép könyvek, Budapest, 1994, 80.
   ↩︎