Élet és Mű (2018)

A Capa Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatában a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiségek a vendégek. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Bár életművük már az analóg korszakban fontossá vált, kíváncsiságuk és aktivitásuk a mai napig szinte semmit sem változott a fényképezés technológiai és szerkezeti változásai során. Jártasak a közelmúlt történetében, de élesen látnak rá a jelen problémáira s van képzetük a jövő távlatairól is. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.

2018-ban Herendi Péter, Balla András, Szilágyi Lenke, Baricz Kati és Minyó Szert Károly voltak az Élet és Mű vendégei, Szarka Klára kurátor, fotótörténész beszélgetett velük.

Mi mindent szkennelt be Herendi Péter a cigarettacsikktől kezdve a rovarokon át a virágokig? Hogyan örökített meg a ’70-es években egy remetét Balla András? Melyik kortárs írók könyveinek borítóin találkozhattok Szilágyi Lenke fotóival? Szerepelne-e Baricz Kati egy Női fotósok című kötetben? Hogyan működik Minyó Szert Károly fénykerékpárja? Nézd végig a beszélgetéseket és megtudod!

Herendi Péter

Balla András

Szilágyi Lenke

Baricz Kati

Minyó Szert Károly

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük