„Capa jóbarát volt, és kiváló, rendkívül bátor fotográfus” – 65 éve halt meg Robert Capa

Robert Capát (eredeti nevén: Friedmann Endre, 1913–1954) a huszadik század több háborújának (a spanyol polgárháború, a második kínai-japán háború, a II. világháború, az első arab-izraeli háború és az első indokínai háború) egyedülálló képi krónikásaként jegyzi az egyetemes és a magyar fotótörténet.

Az öt harcmezőt megjárt magyar származású fotográfus tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott: a frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolateremtő képi világot hozott létre és az őt követő nemzedékeknek máig hatóan mutatta meg, hogy milyen nagy a mély humanizmusból építkező képek ereje.

Capa egyik utolsó képe
Robert Capa: Úton Namdinh-ból Thaibinh felé, Vietnam, 1954. május 25 © Robert Capa/International Center of Photography/Magnum Photos

Capa hatvanöt évvel ezelőtt, 1954. május 25-én halt meg Vietnámban. A fotográfus Howard Sochurek helyére ugrott be a Life magazintól kapott felkérésre. „1954 májusában érkezett meg Hanoiba, május 25-én ért Nam Dinh-be. Beszállt a katonai dzsipbe, amellyel átkeltek a Vörös-folyón. Lefényképezte a bevetés előtt álló katonákat, majd 2 óra 55 perckor egy gátoldalba telepített aknára lépett. A bal lába leszakadt, a mellén sebet ütött a robbanás, de még élt, amikor megtalálták. Nem tudtak segíteni rajta” – írta Capáról Péntek Orsolya.

A Life 1954. június 7-i számának cikke Capáról © Life/books.google.com

A Life magazin az 1954. június 7-i számában emlékezett meg a legendás fotóriporterről. Utolsó útján John Mecklin volt Capával:

„Egy fiatal vietnami hadnagy odajött hozzánk, és gyakorolni próbálta tört angolságát, melyből ennyi sült ki: »Hogy van, uram? Én jó.« Capa, aki a rendkívül unatkozott, fölmászott az útra és azt mondta: »Egy kicsit előremegyek, keressetek meg, amikor megint elindultok.« Ez úgy délután két óra ötvenkor volt. Közben a hadnagy franciára váltott, és megkérdezte, hogy mi szeretjük-e Vietnamot.

Két óra ötvenöt perckor óriási robbanás rázta meg a földet. Mögöttünk barna füst és lángok csaptak föl az égre, a franciák felrobbantották Doai Thant. A hadnagy azt kérdezte: »Így néz ki, amikor az atombomba felrobban?« Ekkor Lucas azt mondta: »A francba! Itt van az a kép, amit Capa le akart kapni.«

Néhány perccel később, egy tank közvetlenül a hátunk mögül elkezdett tüzelni. A francia aknavetők tüzet zúdítottak a tőlünk balra lévő falura, és öt perccel három után marokkói gyalogosok kezdtek előnyomulni a rizsföldeken át, hogy fölszámolják az ellenállást. Éppen jegyzeteket készítettem az akcióról, amikor egy rohamsisakos katona jelent meg, s vietnamiul szólt a hadnagyhoz.

A hadnagy rezzenéstelen arccal a következőket mondta: »Le photographe est mort.« (»A fotós meghalt.«) Értettem a szavait, de nem fogtam föl azokat. »Bocsánat?« – kérdeztem tőle. A hadnagy ugyanolyan szenvtelenül ismételte meg az előbb mondottakat. Ekkor eljutott a tudatomig, amit mondott, de azt hittem, félreértettem a szavait, és mintegy viccként azt mondtam Lucas-nak: »Ez a krapek azt akarja mondani nekem, hogy Capa halott.«

A hadnagy faarccal, francia kiejtéssel minden szótagot külön hangsúlyozva, angolul azt mondta: »Halál.« Ezzel egyidejűleg egy másik vietnami futott oda és intett nekem. A hadnagy kikérdezte őt, és azt mondta: »Talán nem halott, de megsérült egy aknától, trés grave (nagyon súlyosan).«

Lucas-val együtt felugrottam, és lerohantunk a katonával az árokba. Ahol az út elkanyarodott, katonák az út másik oldalára mutattak, azután eltűntek. Átmásztunk az út másik oldalára egy alacsonyan fekvő rizsföldre. Ahol az elkanyarodó út és a gát V alakot formált, ott feküdt Capa a hátán, megcsonkított bal lába körülbelül harminc centiméterre volt a robbanás okozta krátertől. Mellén is súlyosan megsebesült. Egyik fényképezőgépét a bal kezével szorította. Elkezdtem nevén szólítgatni. Másodjára vagy harmadjára, mint egy álmában megzavart ember, ajkai megmozdultak. Ez volt az utolsó mozdulata. Három óra tíz perc volt.”

„Igazi világfi volt, aki a béke és a közjó mellett kötelezte el magát” – mondta róla John G. Morris.

Ernest Hemingway, Capa egyik leghíresebb barátja és harcostársa, pár nappal a fotográfus halála után így nyilatkozott róla: „Capa jóbarát volt, és kiváló, rendkívül bátor fotográfus. Mindenki számára balszerencse, hogy esetében végül a nagy számok törvénye érvényesült. S neki különösen az. Annyira tele volt élettel, hogy nagyon nehéz halottként gondolni rá”.

A Robert Capa, a tudósító című kiállítás a Capa Központban © Capa Központ

Ismerd meg jobban Robert Capa életét és munkásságát a Capa Központban látható Robert Capa, a tudósító című kiállításunkon! Alex Kershaw Vér és pezsgő. Robert Capa élete és kora című könyve kapható a pénztárunkban.

Alex Kershaw: Vér és pezsgő. Robert Capa élete és kora. Park Kiadó, Budapest, 2018

Források:
Alex Kershaw: Vér és pezsgő. Robert Capa élete és kora. Park Könyvkiadó, Budapest, 2018
Fotóriporter, 2008/4.–2009/1. Robert Capa
Péntek Orsolya: Robert Capa (1913–1954)

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük