A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
A fotográfiához engem egyfajta általános művészeti érdeklődés vezetett el. A szakközépiskolába rajzkészség miatt jelentkeztem, a felvételin harmadikként jelöltem meg a fotószakot a festő és a grafika mellett.
Tulajdonképpen lejátszódott kicsiben a fotó előtörténete, a folyamat, ahogyan a rajzi alap „átcsap” az optikai leképezésbe, hogy végül kialakuljon a Festészet, fényképészet, film (Moholy-Nagy László) mint érdeklődési kör.
Nálam a folyamat mértéktelen gyermekkori rajzolással kezdődött, (négyévesen emiatt lettem szemüveges), és persze a későbbi kitérőkkel együtt (TV-s időszak, Super-8 hobbifilmezés) sem bántam meg, hogy végül minden a fotóba torkollott, bár máshonnan indult.
Konkrét példa a „máshonnan”-ra Kacusika Hokuszai japán festő, fametsző és könyvillusztrátor a Fuji harminchat látképe című fametszetsorozata az 1820–1830-as évekből, amit megszállottan tanulmányoztam, és a rajzosság és a kompozíciók miatt etalonnak tekintettem. A nyolcvanas évek elején kitaláltam, hogy Hokuszai után milyen jó kihívás lenne megcsinálni a Gellért-hegy harminchat látképét fotóban. (A képszám is tetszett, a harminchat kockás kisfilmes tekercs…)
Máshogy alakult, de talán ez a felindulás válthatta ki, hogy nekikezdjek a T-idő sorozatnak (1996-tól) a tűzijátékokkal, eddig huszonöt „kocka” van meg belőle.
Azóta is sokszor „dolgoztatnak” festészeti vagy filmes előképek, természetesen a Nagyítás is hozott ki belőlem fotós reflexiókat.
A hegy mint motívum több, olyan helyen is feltűnik, amik számomra alapművek. Csontváry a Magas-Tátrával, Cézanne és a Mont Sainte-Victoire.
Fontos irodalmi élményem, és állandóan újraolvasom Malcolm Lowry 1947-es Vulkán alatt című regényét, ami Göncz Árpád fordításában, 1973-ban jelent meg nálunk. Az Ulysseshez fogható alapmű. A Mexikóban játszódó regény apokaliptikus főmotívuma a Popocatépetl vulkán.
Meghatározó, „fotón túli”, a valahol mesteremnek tekintett, ma már nyolcvanhárom éves, örök kortárs angol pop-art festő, David Hockney.
Az 1990-es évek elején ismertem meg Hockney dolgait, Polaroid és egyéb fotókollázsait (Joiners Photographs), fotókubizmusát. Hosszútávú programot adott a fotóvonatkozás miatt, következmény lett a Zodiákus című diplomamukám és az ebból kialakult további multi-image képfajták.
Hockney az 1960-as évek vége óta használja a fotót, egy időben a „legpoposabb” Polaroid SX70-t. Később derült ki, elsősorban a Titkos tudás című könyvéből, hogy a fotó használata az ő részéről ugyanaz, mintha festene, és hogy a reneszánsz festészet optikai segédeszközökkel megoldott tér- és perspektívarendszerét modellezi. Emiatt aztán a festményei vagy a legújabb dolgai, digitális munkák (például iPhonnal festés) ma legalább annyira izgalmasak és frissek, mint az egykori polaroidok, fotókollázsok.
Sokat merítek a kortárs képzőművész kollégák, barátok dolgaiból is. Mindig is érdekelt, mennyiben szól másról a fotó, összeérnek-e a köreink. Impulzív élmény volt az utóbbi időben kicsit szinkronba kerülni Fuchs Tamás festőművész barátom képeivel. Régről megvan a laza párhuzam a vezérmotívumokban: a robotika, az állatalakok…a festészet persze mégis csak máshogyan működik. 2018-ban az Elveszett Cirkálók című kiállításán ott voltak az androidos, robotos, szellemhajós képei, poszthumán táj, sivatag, tenger és földöntúli állatok így együtt, telibe találva a fotós attitüdöt is.
Ami a szép, mivel épp abban az időszakban fotóztam az Állatok kiállításra, és a világító szemű macskás fotóm Fuchs Tamás-azonos lett, ecset helyett vakuval…
Varázslatos tartalmak szólnak az egyik kedvenc mai ausztrál együttesem, a King Gizzard and The Lizard Wizard zenéjében és szövegeiben. Egy szám a 2017-es Polygondwanaland lemezről. A lemezcímcím egy földtörténeti korra utal, a Gondvánára, ami az ötszázötvenmillió évvel ezelőtti szuperkontinens, a bolygó földrészekre szakadás előtti állapotában. Szimbolikusan az ausztrál kontinens, ahol összetalálkoznak az aktuális motívumok Trent Parke tripjéből, az ausztrál erdőtüzek és a sivatag, tele dinoszauruszokkal – összeáll a kép.
A sivatag motívuma az egyik legfontosabb filmélményemből is fakad. Nagyon szeretem a német új hullám, különösen Werner Herzog filmjeit. A Stroszek (Bruno vándorlásai) című, 1977-es filmben tűnik fel a tevekaraván álomképe, az elvágyódás és a vándorlás időtlen szimbólumaként.
Alapfilm és zenei élmény együtt: az Utazás a Holdba, Méliés 1902-es némafilmje. A filmet 2011-ben restaurálták és kiszínezték, majd az Air elektronikus francia együttes zenéjével kiadták DVD-n, a teljes zenei CD-vel együtt.
Végül idekívánkozik egy régi és újra aktuális zenemű, az 1957-es Song of Second Moon. Tom Dissevelt és Kid Baltan holland mérnök-zeneszerző páros szerzeménye. Az elektronikus zene őse, magnószalagdarabokból összeragasztott hangkollázs. Nekünk a Delta főcíméből ismerős, Scott kapitány ikonikus alakjával és a sarkvidéki expedícióval.
Drégely Imre, 2020. február hónap alkotójának további posztjai:
A hónap alkotója: Drégely Imre
Drégely Imre: Galaktikus év
Drégely Imre: Az inspiráció formái