Fabricius Anna: A fotókon túl

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma

Bartis Attila A nyugalom elolvasása óta az egyik személyes kedvencem, minden egyes új könyvének a megjelenését annak gyors elolvasása követi. Majd újraolvasása, ami még otthonosabbá, még intimebbé teszi a történeteit, ami emberileg egyre közelebb hozza nem csak a szereplőket, hanem magát a szerzőt is.

Legújabb esszégyűjteménye 100 „fecni”-t, Bartis jegyzeteit, naplóbejegyzéseit, gondolatfoszlányait tartalmazza, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a fényképezéshez, a személyes emlékezethez. Bartis nem válaszokat ad, hanem kérdéseket tesz fel a fotográfiáról, miközben lejegyzett, élő történetei közelebb hozzák az írót, a fotográfust és a magánembert egyaránt.

Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma

Számomra ez is egy olyan könyv, amit az ember időről időre újra elővesz, mert mind az életről, mind az elmúlásról, vagy a kép fontosságáról olyan érzéseket tud szívbemarkolóan tisztán közölni velem, amelyeket nem szabadna elfelednünk.

Belkis Ayón

Belkis Ayón kubai képzőművészt egy dél-amerikai művészettel foglalkozó Instagram-portálon fedeztem fel, és azonnal beleszerettem a munkáiba. Nagy méretű, különböző nyomással készült kollográfiái rendkívül részletgazdagok, a papír nedvszívóképességét sokféleképpen használja, festéket töröl vissza, vagy keni le újra. Lenyűgöző a lépték, amiben dolgozott. A hatvanas évek végén született művész alig múlt harmincéves, amikor végett vetett saját életének.

Belkys Ayón album
Belkis Ayón, Sikán [second edition], 1991, collagraph in 4 parts, 78 1/2 x 54 1/4 inches © Courtesy Estate of Belkis Ayón
NKAME: A Retrospective of Cuban Printmaker Belkis Ayón (1967-1999). Installation view. Photo by James Prinz Photography © terremoto.mx
NKAME: A Retrospective of Cuban Printmaker Belkis Ayón (1967-1999). Installation view. Photo by James Prinz Photography © terremoto.mx

Robert Wilson

Robert Wilson az experimentális színház egyik legnagyobb alakja, rendezője. Leginkább a hetvenes években készült munkáiba szerettem bele: Einstein on the Beach, melyet Philip Glass minimalista zeneművei tesznek teljessé. Vagy az ugyancsak a hetvenes években készült A süket pillantása című munkája, melyet részben egy süket fiúval való kapcsolata inspirált, akit örökbefogadott. Szinte az egész darab egy kitartott csendességen alapszik, nem is történetet látunk, hanem szinte egy állóképet, vagyis állóképeket, amit vegytiszta performansznak nevezhetünk.

Robert Wilson egyébként a Long Islanden vezet egy szellemi műhelyt (Watermill Center), ahova minden évben lehet nyári workshopra jelentkezni, akár az előadművészet, a performasz, a rendezés vagy a light design érdekel.

Fabricius Anna, 2020. június hónap alkotójának további posztjai:
A hónap alkotója: Fabricius Anna
Fabricius Anna: Vizuális napló
Fabricius Anna: Fotográfiai inspirációk

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük