Robitz Anikó: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Nincsenek állandósított kedvenceim, mindig arra találok rá, amivel éppen én is foglalkozom, vagy úgy általában érdekel. Most inkább az analóg fotográfiát művelőket figyelem. A következő három művész munkáit az elmúlt egy-másfél évben ismertem meg.

Már nem emlékszem, hogy Hélène Binet nevével hol találkoztam először, de a legvalószínűbb, hogy az Artmagazinban olvastam róla. A Lars Müller kiadótól rendeltem meg egy könyvét, a Walls of Suzhou Gardens-t. Ennek a svájci kiadónak számos más kitűnő, építészettel és fotográfiával foglalkozó kiadványa is van. Hélène Binet főleg építészeti fotóiról híres, Zaha Hadid gyakran őt kérte fel, hogy épülőfélben lévő és már kész épületeit fényképezze. A Walls of Suzhou Gardens képei egészen meditatív hangulatúak.

Szeretem a jól megtervezett városi parkokat. Tetszik, ahogy ezeken a képeken keveredik a mesterséges a természetessel. A moha, a penész, a lekopott festék és a fény rajzolják ki a falakon a mintákat, amik a kép alaprétegévé válnak. Azután a levelek, a fák és ágaik mint grafikus elemek jelennek meg a fotókon. Az épületrészletekkel együtt mindezek pontosan megkomponálva, fekete-fehéren, színesen.

Hélène Binet: Walls of Suzhou Gardens
Hélène Binet: Walls of Suzhou Gardens
Hélène Binet: Walls of Suzhou Gardens

Tavaly a Photon Galériával közösen megjelentetett albumomból néhány példányt bevittem az ISBN könyvesboltba, ahol művészeti könyvekből remek a választék. Valami friss és kortárs dologra vágytam, nem név szerint kerestem, csak nézelődtem. Találomra leemeltem a polcról Katie Burnett Cabin Fever című albumát és rögtön eldöntöttem, hogy megveszem.

Katie Burnett fashion editor és stylist, a házi karanténban kezdett fényképezni a koronavírus-járvány idején. Aki és ami kéznél volt: saját maga, a macskája és a háztartásban fellelhető legkülönbözőbb tárgyak kerültek a képekre. Megosztotta az Instagramon az elkészült fotókat, amik – saját elmondása szerint nem is számított erre – nagyon népszerűek lettek. Ha így alakult, hát kiadtak egy könyvet az összegyűlt fotókból. Absztrakt napló, amiben tetszenek a kompozíciók, olyan magazinos az egész, és nagyon nőies.

Katie Burnett: Cabin Fever
Katie Burnett: Cabin Fever
Katie Burnett: Cabin Fever
Katie Burnett: Cabin Fever

Mielőtt újra laborálni kezdtem múlt ősszel, videókat néztem a Youtube-on, hogy felfrissítsem az évekkel ezelőtt abbahagyott rutint. Egyik ilyen alkalommal bukkantam rá Mariah Robertsonra. Saját, professzionálisan kiépített színes laborjában dolgozik, chemigramokat készít. Képei részben tervezettek, de készítésük közben nagy szerepe van a véletlennek. Ez nem azt jelenti, hogy random locsolja a fotóvegyszereket a papírra és száradás után kész a mű, eladják és jöhet a következő. A vegyszerek sorrendje, hőmérséklete és más tényezők befolyásolják az eredményt. Vannak munkái, amiknél előre elkészített sablonokat használ, megkomponálja a képet, azután teret enged a véletlennek és a fotópapíron a legváltozatosabb színek és formák jelennek meg.

Egy mű létrehozásakor a véletlennek ilyen meghatározó mértéke nem mindenki által elfogadott, hiszen – gondolhatnánk – véletlenül bárkinek sikerülhet egy-két jó képet készítenie. De itt nem erről van szó, hiszen szakmailag nagyon is felkészültnek kell lenni a labormunkához, lásd: amikor Robertson teljes tekercs fotópapírokat hív elő. A videóban ez is látható. Egyik New York-i kiállításának a kurátora jegyezte meg azt, hogy megpróbálunk mindent kontrollálni, pedig néha csak hagyni kell a dolgokat maguktól alakulni.

Nézd meg Robitz Anikó, 2022. június hónap alkotójának többi bejegyzését is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük