A Capa Központ szakmai zsűrije 2024-ben is kiválasztotta azt az öt feltörekvő hazai fotográfust, akik kiemelt támogatásban részesülhetnek a nemzetközi FUTURES platformon való részvétel által. Cikksorozatunkban különféle perspektívák mentén mutatjuk be a fiatal tehetségeket. Írásunk mindig egy előzetes interjún alapszik, melynek során a művészeket pályájuk alakulásáról, a fotózáshoz fűződő viszonyukról, kedvelt témáikról és a jövőbeli terveikről egyaránt megkérdezzük.

Cikkünkben ezúttal Melegh Noémi Napsugár munkásságába nyújtunk betekintést.

© Melegh Noémi Napsugár

„Néha elgondolkodom, mi lett volna, ha hamarabb jutok el ehhez a hivatáshoz, de ez az egész az önismeretről is szól, ahogyan sok esetben maga a fotózás is.„

Melegh Noémi Napsugár 1990-ben született Budapesten. Pályája során a fotográfia mellett más területen is kipróbálta magát, a fényképezés azonban már kilencedikes gimnazistaként felkeltette az érdeklődést. 

„Először egyfajta önkifejezés volt, naplóírás képekkel. Aztán ez az érdeklődés egyre jobban a számomra ismeretlen világok, távoli kultúrák felfedezésében nyilvánult meg. Először Marokkóba, majd messzebbre, Indiába utaztam el a gimnáziumi évek alatt, a kamera pedig eszköz volt arra hogy az ott élőkkel beszélgessek, közelebb kerüljek hozzájuk.”

Az érettségit követően a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd a Nottinghami Egyetemen szereztett közgazdaságtani diplomákat. Az egyetem után évekig egészségügyi közgazdászként dolgozott itthon és külföldön egyaránt. Főállása mellett 2017-ben elvégezte a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) fotóriporteri iskoláját.

„A közgáz önmagában nem igazán volt az én világom, a mesterképzésemen viszont már szakosodhattam, így fejlődés gazdaságtant tanultam azzal a céllal, hogy majd valamilyen nemzetközi szervezetnél dolgozzak Afrikában vagy Ázsiában. Így visszagondolva persze már teljesen világos, hogy a belső motivációm már itt is az volt, hogy majd valahogyan »kiszabadulok« a munkaasztaltól, és fotózni fogom azokat a témákat amiknek a közgazdaságtani hátterét tanultam.”

2021 végén került be a Telex online hírportál gyakornokprogramjába, ahol jelenleg már főállású fotóriporterként dolgozik. Munkájában elengedhetetlen számára, hogy objektív módon számoljon be az általa dokumentált eseményekről, emlett kiemeli, hogy: „…a sajtófotónak hihetetlen fontos edukációs szerepe van, megmutatja mi történik a világban. Gyorsan tudunk jelentőségteljes tartalmakat eljuttatni a nézőhöz. […] Egy-egy jól sikerült (hír)kép az »hatalom« is, és szerintem kifejezetten érdekes és nagy kihívás egyetlen képben elmondani egy történetet.”

A riporteri karrirerjétől különválasztja a hosszú távú, dokumentarista megközelítésű, sokszor személyesebb hangvételű sorozatait. „Itt sokkal inkább tetten érhető egy szubjektívebb megközelítés amiben a fotós személye is benne van, a képen szereplő(k) és a fotós kapcsolatára, a közös dinamikára is épül a munka. Az, hogy mit emelek ki egy történetből, az valamennyire mindig szubjektív lesz, egyik anyagnál jobban, másiknál kevésbé.”

Leginkább a környezetében zajló események, illetve a személyes kapcsolódások inspirálják. „A fotóriporteri munka során a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő emberekkel van lehetőségem megismerkedni, ezek a hétköznapi interakciók egyaránt ötleteket adnak egy-egy új anyaghoz. A társadalmi csoportok problémáinak bemutatása mellett a személyes, mikro történetek éppúgy érdekelnek, minden ember és minden emberi sors más és más, ezért aztán sokat tanulhatunk is a különböző életutaktól, döntésekből, ebből szeretnék minél többet megmutatni.”

Mindezek mellett a zene, az irodalom és a filmművészet egyaránt fontosak számára és ösztönzően hatnak rá. „A klasszikus rock legendák mellett, mint a Pink Floyd, élvezem a különböző kultúrák tradicionális zenéit […] egészen eltérő stílusú dolgok is meg tudnak szólítani, szeretem az akusztikus feldolgozásokat, ezzel magam is próbálkozom saját kedvtelésre. […] Legutóbb Edith Eva Eger holokauszt túlélő A döntés című önéletrajzi könyvét olvastam, ez nem kifejezetten szépirodalmi alkotás, de ajánlom mindenkinek aki éppen egy kicsit hitét vesztette az életben; a könyv a szabad döntésünk lehetőségéről szól, hogy a körülményektől függetlenül választhatjuk az örömöt és a szabadságot. […] Szeretem a kortárs magyar filmrendezők filmjeit, a magyar és kelet (közép)-európai filmek hangulatát. A Testről és Lélekről Enyedi Ildikótól, valamint Emir Kusturica  Underground című alkotása volt rám nagy hatással.”

A legtöbb fotósorozata valamilyen társadalmi problémára reflektál: kisebbségek, etnikumok, különböző társadalmi rétegek életének a bemutatására. Az egyik legkiterjedtebb projektje a Magyarországon élő, roma származású gyermekek és fiatalok mindennapjait bemutató sorozata, amelyet 2016 óta folyamatosan bővít. 2023-ban ezzel az anyaggal nyerte el a 35 év alatti fotográfusoknak odaítélhető Hemző Károly-díjat, idén nyáron pedig önálló kiállítás nyílhatott ezekből a képekből Így láthatsz meg engemet címmel a Capa Központban. „A roma fiatalokról készült sorozatomnál is egy tudatos döntés volt, hogy azokat a momentumokat mutatom meg a mindennapjaikból, amik az ott megtapasztalt életérzést szerintem a legjobban átadják.”

„Egy másik számomra fontos, szintén több évig készült anyagom a Gábor és Kálmán című sorozat, amely két, a társadalom peremére szorult férfi életén keresztül mutatja be az emberi kapcsolódás, a társas élet fontosságát.”

A most készülő fotósorozatában olyan anyukák kerülnek majd előtérbe, akik halmozottan hátrányos felnőtt gyermekeik ápolását látják el nap, mint nap.

Noémi jelenlegi preiódusát áthatja az önreflexió: „Az eddigi munkáim során a külvilágban, más emberekben kerestem azt, amit el szeretnék mesélni és abban kicsit én is ott voltam. Az elmúlt hónapokban viszont egyre inkább a saját érzéseim adják az origót a személyesebb hangvételű munkáknál, és ezt tágítom úgy, hogy megtaláljak benne másokat is.”

A fotográfia segítségével igyekszik feldolgozni olyan kérdéseket, amelyek a gyermekkori emlékekkel és traumákkal, a nosztalgia érzésével, az öregedéssel, az elmúlással és a halállal állnak kapcsolatban. 

„Egy teljesen személyes vonatkozású anyagon dolgozom, de hogy mi lesz belőle, azt még én sem tudom. Idén márciusban elveszítettem a 18 éves öcsémet, és ez a tragédia nagyon sok minden átírt bennem, az életbe vetett hitemben, és persze a családoméban, a szoros környezetünkében is. Mivel azóta a mindennapjaim is erről szólnak, amikor van erőm hozzá, igyekszem ezeket az érzéseket képileg is megörökíteni. Fontosnak tartom megmutatni, hogy milyen érzések, milyen emlékek maradnak egy ilyen tragédia után a túlélő családtagokban, barátokban, akik maguk is csak most léptek a nagykorúságba. Milyen a gyászfeldolgozási folyamat, ami talán egy életen át elkísér. Együtt lehet-e élni ezzel a fájdalommal, van-e bármi, amit egy ekkora trauma felszabadít és amit építő jellegűvé fordíthatunk magunkban.”

A fotóriporteri szakma jelenlegi helyzetét érintően a következőképpen fogalmazott: „…igaz, hogy sok szempontból nehezebb ezt a hivatást űzni, mint elmesélések alapján akár csak 15-20 évvel ezelőtt. Rengeteg kép zúdul ránk minden nap a hírekből, a social médiából, nehéz ebben a dzsungelben eligazodni és szelektálni. De egy nagyon erős kép, képsorozat szerintem ma is utat tud törni magának. Egy jó fotó szerintem az érzelmeinkre hat, megvan a sajátos hangulata, van karizmája, ami tudat alatt magához vonzza a nézőt.”

Melegh Noémi Napsugár | Web | Instagram
FUTURES | Európai Fotográfiai Platform