A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által 1991-ben létrehozott, jelenleg a Magyar Kultúráért Alapítványhoz tartozó Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj célja a fiatal, 35 év alatti fotográfusok szakmai pályafutásának segítése. A program keretében jelenleg évente hat alkotó részesül egy éven át havi 200 ezer forint támogatásban műveik létrehozásához. Cikksorozatunkban bemutatjuk a 2024-ben kiválasztott ösztöndíjas tehetségeket.

Zoltai András a Blue memoir című fotósorozatáról, illetve a jövőbeli terveiről mesélt. 

Zoltai András [1990, SZENTES], szabadúszó dokumentarista fotográfus, a National Geographic Explorer ösztöndíjasa. Hosszú távú dokumentarista történeteiben ötvözi az újságírói és konceptuális fotográfiai gyakorlatokat. Szociális és környezeti témákon keresztül vizsgálja korunk globális és lokális problémáit és azok társadalomra, a kisközösségek működésére és az egyéni életre gyakorolt hatásukat. Fotográfiai szemléletmódja egyéni sorsok megismerésén és személyes találkozásain keresztül bontakozik ki, amelyekben ösztönösen az emberi identitás törékenységére és annak folyamatos alkalmazkodására helyezi a hangsúlyt.

Munkáit számos hazai és nemzetközi (Washington Post, Society, Le Monde, M Mag, Libération, Courrier International, El País, La Repubblica, Coda Story, De Volkskrant) kiadványban publikálták, valamint több rangos díjat és ösztöndíjat is elnyert. Háromszor részesült a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjban. Az európai FUTURES platform tehetsége.

Bemutatnád röviden a 2024-es Pécsi ösztöndíjas fotósorozatodat? 

A sorozat narratíváján még az indiai fotóprojektem (You can Flood Me, I’ll be Here, 2020–) közben kezdtem el gondolkodni, egész pontosan akkor amikor két férfit fotóztam, ahogy vizet pumpálnak a rizsföldjükre az elmaradt esőzések (monszun) következtében. Az ugrott be erről a jelenetről, hogy ez a kép akár Magyarországon is készülhetett volna az Alföldön, ahol hasonlóan küzdenek az emberek az aszállyal. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj keretében szerettem volna fejlődni és kihívások elé állítani a saját fotográfiai gyakorlatomat, ezért is kezdtem el 2022 januárjában a Blue Memoir című sorozatot, ami az ember és víz kapcsolatát vizsgálja kis hazánkban. Ahogyan évről-évre egyre többet fotóztam a témában rájöttem, hogy érdemes lenne a munkásságomra jellemző klasszikus dokumentarista látásmódból egy kicsit kifelé tekinteni, és újabb irányokat, lehetőségeket keresni, elrugaszkodni a tőlem megszokott vizualitástól. 2024-ben igyekeztem egy konceptuálisabb fotósorozatot létrehozni. Arra gondoltam, hogy a vizet, mint főszereplőt kell úgymond követnem. A víz portréját próbáltam megörökíteni különböző anyagokon keresztül. 

Szentesi gyökereimnek köszönhetően gyermekkoromban sok időt töltöttem a Tiszánál, és azon szerencsések közé tartozom, akik termálvízben tanultak meg úszni. A vízzel való kapcsolatom tehát nem újkeletű, ezt szerettem volna átemelni egy fotográfiai projektbe, és még jobban elmélyedni az itthoni viszonyokban. A Blue Memoir középpontjában az áll, hogy hogyan viszonyulok magához a vízhez, mint anyaghoz. Nem kifejezetten egy objektív képriport alakult ki, hanem egy szubjektív autonóm fotóanyag, ami kicsit rólam is szól. 

Vízfelületeket, kisvizeket és vízfolyásokat fotóztam, hazánk különböző területein. Direkt olyan helyszíneket választottam, amelyekhez személyesen kötődök. Sokat fényképeztem a szülővárosom, Szentes környékén, de többször jártam Törökszentmiklóson is, ahol a nagymamám él. Nem volt célom az egész ország beutazása, javarészt a Tisza mentén maradtam. Építettem az autómba egy ágyat, így nem kellett mindig hazamennem az egyes állomások között. Bárhol tudtam aludni, ahol csak ért az este. Fontos helyeket fedeztem fel a folyópartoknál, ténylegesen részévé válhattam a természet körforgásának. Ez egyfajta belső jellemfejlődést is elídított bennem. 

A sorozat portrékat is tartalmaz – olyan embereket örökítettem meg akik erősen kapcsolódnak a témához. Készült kép például ökológusról, természetvédelmi őrről, de kenusról is. Mondhatni egy gyűjteményt, emlékkönyvet állítottam össze. Rengeteg olyan képet készítettem, amelyekről első ránézésre nehéz megállapítani, hogy miről is szól, a sorozat egészében értelmezhető.

A Blue Memoir reagál a klímaváltozásra a csapadékmennyiség csökkenésére, illetve a helytelen vízgazdálkodásra, arra, hogy nem használjuk megfelelően. A társadalmunk azonban egyre inkább kezd ráébredni arra, hogy ez így hosszú távon nem fenntartható, mert minden kiszárad. Bár úgy látom, hogy sajnos az emberek elszigetelődtek a víztől, a klímadaptációs készségünk még mindig ösztönös és mégis vannak akik nagyerővel küzdenek, hogy megoldást találjanak a fennálló helyzetre.

Szerintem fontos lefotózni és elmesélni, azoknak a szakértőknek (kutatók, ökológusok, stb.), aktivistáknak és civileknek a történetét, akik rengeteg munkát fektetnek abba, hogy meghatározó változásokat érjenek el a területen. Ahogy látom, egyre többen beszélnek erről a súlyos problémáról, mert most már mindenki a saját bőrén érzi a víz hiányát. Egyre több olyan civil kezdeményezés indul, ami bizakodásra adhat okot. Sőt, már felsőbb szinteken is elkezdődött a változás. Remélhetőleg a Vízügy frissen bejelentett Vizet a Tájba programja is segíteni fogja ezt a folyamatot és eljön a paradigmaváltás a vízgazdálkodásunkban.

Min dolgozol most, mik a terveid a közeljövőben?

A Blue Memoir-t korántsem tartom befejezettnek, folyamatosan dolgozom az anyagon. Jelenleg a National Geographic Explorer ösztöndíjasaként bővítem a sorozatot, amely reményeim szerint ősz végére teljes képet fog mutatni ember és víz kapcsolatáról Magyarországon. Napjainkban szerintem már nem elég csupán a tényszerű negatívumokat bemutatni, mint például, hogy aszály van, vagy, hogy nincs elegendő víz. A National Geographic ösztöndíja kapcsán is arra törekszem, hogy kihangsúlyozzam azokat a pozitív gyakorlatokat, lehetőségeket és civil kezdeményezéseket amik segíthetnek a problémák megelőzésében és megfékezésben. Fontosnak tartom, hogy az emberek lássák, hogy azért van megoldás. A napokban például egy gazdák által önkéntesen szerveződő, hatóságilag engedélyezett, vízvisszatartási akciót dokumentáltam, amelyben a cél a kijelölt terület elárasztása a közeli csatornából. Ilyet 2022-ben még aligha fotózhattam volna. A változás elkezdődött és remélhetőleg még többen megértik ennek a fontosságát az ilyen kezdeményezéseken keresztül.

Idén a szintén víz tematikájú indiai projektem is lezárásra kerül. Nemrég érkeztem haza a Brahmaputra folyó mentén elterülő Majuli-szigetéről, ahová negyedjére is sikerült eljutnom és dolgozni az anyagomon. Júliusban, ha minden a terv szerint alakul, megjelenik az első könyvem az ott készült fényképeimből. Ahhoz, hogy kiadásra kerüljön a könyv úgy éreztem, hogy még egyszer szükséges ellátogatnom a szigetre. Volt még a fejemben egy-két olyan részlet, amit szerettem volna lefotózni. Fontos volt számomra, hogy újra találkozzak azokkal az emberekkel, akiket éveken át fotóztam. Úgy érzem, most tudtam legjobban beépülni az ott élő közösség mindennapjaiba, és sikerült, amit előzetesen elterveztem. A fotókönyv Carmencita Editions gondozásban kerül majd kiadásra. A Carmencita Film Lab egyébként egy neves spanyol fotólabor, 2021-ben én nyertem el elsőként az intézmény Carmencita Grant nevű ösztöndíját, amit a Kodakkal közösen írtak ki. A támogatásnak köszönhetően a Covid ideje alatt is el tudtam jutni Indiába. Tavaly kaptam a megkeresést a könyvvel kapcsolatban. Jelenleg nagy erőkkel dolgozunk a kiadványon, aminek szeretném, hogy Magyarországon is legyen majd egy bemutatója.

2025-ben azt tűztem ki célul, hogy a jelenleg futó, nagyobb projektjeimet lekerekítem. Az indiai fotósorozatot, ha minden jól alakul a könyvvel végülis lezárom. A Blue Memoir pedig… nyilván végtelen kihívás. Még gondolkodom rajta, hogyan lehetne benne valamilyen plusz szálat találni. Az elmúlt évek munkájának megkoronázása lenne egy utazó kiállítás, ahol a fotóanyag mellett a vízmintáimat is bemutathatnám. Ez lehetőséget teremtene arra, hogy az üzenetem és a téma fontossága minél több emberhez eljusson.

András ZOLTAI (1990) is a documentary photographer, visual storyteller, and National Geographic Explorer based in Budapest, Hungary. His extensive documentary narratives blend journalistic and conceptual photographic approaches. By exploring social and environmental issues, he delves into the global and local challenges of our era and their consequences on society such as the dynamics of small communities, and individual lives. His photographic methodology unfolds through the exploration of individual destinies and personal encounters, where he instinctively focuses on the fragility of human identity and its continual evolution and adaptation. Read more

Zoltai András | Instagram

Korábban megjelent cikkeink Zoltai András munkássága kapcsán:
A Capa Központ 2021-es Futures-tehetségei: Zoltai András
A hónap alkotója: Zoltai András

A bemutatott munka a Magyar Kultúráért Alapítvány által meghirdetett és a Petőfi Kulturális Ügynökség által lebonyolított Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 2024 támogatásval jött létre.

A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj kuratóriumának tagjai 2024-ben Csizek Gabriella, a Capa Központ kurátora, Kudász Gábor Arion Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a MOME fotográfia mesterképzés szakfelelőse, Szatmári Gergely Balogh Rudolf-díjas fotográfus, a MATE fotográfia mesterképzés szakfelelőse, Urbán Ádám Balogh Rudolf-díjas fotográfus, valamint Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti vezetője voltak.

A Magyar Kultúráért Alapítvány által meghirdetett kulturális és művészeti ösztöndíjak nyerteseinek listája ide kattintva érhető el: https://petofi.hu/tamogataskezeles/palyazati-dontesek/palyazati-dontesek-2024

A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjról bővebben ezen a linken tájékozódhat.