A Capa Központ szakmai zsűrije 2025-ben is kiválasztotta azt az öt feltörekvő hazai fotográfust, akik kiemelt támogatásban részesülhetnek a nemzetközi FUTURES platformon való részvétel által. Cikksorozatunkban különféle perspektívák mentén mutatjuk be a fiatal tehetségeket. Írásunk mindig egy előzetes interjún alapszik, melynek során a művészeket pályájuk alakulásáról, a fotózáshoz fűződő viszonyukról, kedvelt témáikról és a jövőbeli terveikről kérdezzük.

Cikkünkben ezúttal Hevesi-Szabó Lujza munkásságába nyújtunk betekintést.

„A fotóban nagyon felszabadító, hogy kimondhatok olyan dolgokat, amiket alapvetően szavakkal nem biztos, hogy jól tudnék kommunikálni, vagy fogadnának jól az emberek.”

Hevesi-Szabó Lujza gyermekkora óta érdeklődik a fotózás iránt, azonban sokáig nem gondolta, hogy ez lehet a hivatása – véletlenül került fotó szakra a gimnáziumban, ahová eredetileg grafikusnak jelentkezett.

“Titokban rossz gyerek voltam, és amikor anyáék egyedül hagytak otthon, mindig kiloptam a helyéről a kis kompakt családi gépet. Aztán mire hazajöttek, letöröltem róla minden képet, amit csináltam, és visszatettem a helyére, hogy derüljön ki a dolog. Ezenkívül semmilyen hátterem nem volt. Mama nagyon sokat fotózott engem, amikor kicsi voltam, amit gyűlöltem. Véletlenül vettek fel fotó szakra a csabai művészeti gimnáziumba, ahova grafikusnak jelentkeztem. Aztán meg váratlanul bejött a fotó, és maradtam.”  

Később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakán folytatta tanulmányait: „Ahogy el kellett kezdeni egyetemekben gondolkodni, annyira egyértelmű volt mindenkinek körülöttem, hogy a MOME fotó a megfelelő irány a számomra, hogy egyszer csak nekem is evidenssé vált. Amikor elkezdődött a felvételi, az első fordulónál ráéreztem, hogy mennyire leköt, hogy ezt a kihívást meg kell ugrani.” 

Jelenleg a Telex fotóriportereként dolgozik. Munkái főleg társadalmi kérdéseket, és családi dinamikákat járnak körbe. Magyarország, különösen a magyar vidék és az ott élő emberek aktuális helyzete kiemelkedő szerepet játszik témáiban. A klasszikus dokumentarista fotót keveri a szubjektív vizuális történetmesélés elemeivel.

 „Kelet-Magyarország mindig is központi eleme lesz az érdeklődésemnek, minden részlete érdekel, az emberek, a helyzete, a megítélése, a vizuális megjelenítése. A kontraszt, ami a vidék ábrázolása és a vidék között van, néha egészen elképesztő tud lenni, és ennek a kiegyensúlyozása nekem egy elég jó játék. Pesten születtem, de vidéken nőttem fel, első generációs értelmiségi családként egy 1000 fős faluban laktunk a román határ mellett. Ez a kettősség egy olyan pozíciót adott, ahol sehova nem tartozom igazán, de mindenhova be tudok illeszkedni, bárkivel le tudok ülni egy asztalhoz és elbeszélgetünk, ami kiváló helyzet a fotózáshoz. Az, ahogy a vidékkel foglalkozom, egyszerre jön a megértésből, hiszen ismerem, az empátiából, valami haragból és elkeseredésből, és abból, ahogy a humort megküzdési stratégiának lehet használni. Sokszor megkapom, hogy kegyetlen vagyok, meg kigúnyolom az embereket. Pedig amit lefotózok, ahhoz igazából nem adok hozzá semmit. Nem látom értelmét, miért kéne vizuálisan felhígítanom bármit, amit látok, csak azért, hogy befogadhatóbb legyen. Kényelmetlenebb, de sokkal hasznosabb a valóságot úgy ábrázolni, ahogy van, mint beleállni a vidék romanticizálásába csak azért, mert az kedves.

A FUTURES program keretében készülő Father and Sun című fotósorozatával az elhunyt édesapjával való kapcsolatára reflektál, szemléltetve a gyász, a hiány és a családi kapcsolatok összetettségét.

„Amikor 6 éves voltam, apám egyszer csak nem jött értem többet, és aztán 11 évig nem láttam. Mielőtt rendeztük  volna a kapcsolatot, meghalt. Egy szülő halála, akit gyerekként szerettünk aztán elhagyott minket, nemcsak fizikai távolságot, hanem érzelmi törést is okoz. A trauma és a hiány megélése  folyamatosan velünk marad, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. (…) A sorozatban 8 évvel apám halála után, igyekszem megismerni őt. Ismerkedem a  helyszínekkel, ahol az élete zajlott, a tárgyakkal, amiket hátrahagyott, és először találkozom a  családjával, akik az én családom is.”

A fotózással kapcsolatos inspirációiról így fogalmazott: „Nálam az inspiráció lehet gyakorlatig bármi – pl. egy tehetséges ember munkája, amit éppen nézek vagy hallgatok. Az elmúlt időszakban nagy hatással volt rám például a KIX, és az új Bodó-darab a Vígszínházban, illetve egy barátom elmondott egy ötletet, amit meg akar csinálni, és úgy mesélte, hogy attól nekem is kedvem lett dolgozni.”

Hevesi-Szabó Lujza |  Instagram

A Capa Központ 2017 óta minden évben pályázatot hirdet a FUTURES európai fotográfiai platformban való részvételre. Az intézmény a 21 európai partnerből álló hálózat egyetlen magyar képviselője. Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásában megvalósuló projekt célja, hogy felhívja a figyelmet Európa tehetséges, feltörekvő fotográfusaira. A beérkezett pályázatokat mindig egy 5 tagból álló szakmai zsűri bírálja el.

A Capa Központ szakmai zsűrijének tagjai 2025-ben Csizek Gabriella, az állandó Robert Capa-kiállítás kurátora; Kopin Katalin, a Capa Központ kurátora; Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora; Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti vezetője és Vékony Dorottya, képzőművész, egyetemi oktató (Média és Design Intézet, Eger), korábbi FUTURES tehetség voltak. 

FUTURES | Európai Fotográfiai Platform