Gerhes Gábor képzőművész, egyetemi oktató szubjektív beszámolója a 2018-as évről.
Virágvölgyi István előttem már alaposan összefoglalta a számomra is sok szempontból a legfontosabbak számító fotós eseményeket, melyek a 2018-as évet jellemezték, így azokat még egyszer nem említem. A tavalyi évben a szokásosnál is több fotográfiát érintő nyilvános feladat ellátására kaptam felkérést, így remélhetőleg megbocsátható az önzőség, hogy ez a mostani szubjektív lista inkább olyan tavalyi történésékre fog fókuszálni, mely elsősorban az itthoni, a hazai mezőnyt ajánlja, és melyekben valamilyen közvetlen személyes érintettségem volt.
Hermann Ildi. Nemrég kaptuk a fájdalmasan megrázó hírt Hermann Ildi haláláról. Hatalmas veszteség ez a kortárs magyar fotográfia számára, általa generációjának az egyik legígéretesebb tehetségét veszítettük el. Ildi egyike volt azoknak a legelső fotós hallgatóimnak, akivel még a kétezres évek legelején ismerkedtem meg. Azóta is nagy szeretettel és tisztelettel figyeltem munkáit. Alig néhány hónappal ezelőtt a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj nemzetközi zsűrijében egyhangú véleményünk volt, a magyarországi alkotói támogatások gyakorlatában az egyik legjelentősebbnek számító ösztöndíj három nyertesének egyike (Bánhegyesi Antal és Hajdú D. András mellett) Hermann Ildi lesz. Az űr, amit az elkövetkező évtizedek fotográfiában maga előtt hagyott, felbecsülhetetlen hiányt jelent majd.
Úgy tűnik, az intézményi hatáskörbe tartozó alkotói támogatások erősebb fokozatra kapcsoltak és a Capa-nagydíjat követve, 2018-ban immár a harmadik alkalommal került megítélésre a Magyar Fotóművészek Szövetsége által gondozott, és szintén magasabb presztízsre törő alkotói ösztöndíj, melynek zsűrijében Balogh Viktória, Geibl Kata és Kiss Imre pályázatát díjazhattuk.
Könyvkiadás. Egyre örömtelibb, hogy a magángalériák évek óta tartó erőteljes rajtja után az állami intézmények is egyre fontosabbnak érzik a kortárs magyar fotósok albumainak és kismonográfiáinak kiadását. 2018 számomra megint csak személyes érintettségű, a maga nemében különleges kiállású kötete, Czigány Ákosnak a Kecskeméti Fotómúzeum által publikált Bet című albuma, melyről a Műértő 2018 áprilisi számába írtam recenziót.
Végre könyv alakban is hozzáférhetővé vált Fátyol Viola óriásit futott sorozata, a korábban szintén Capa-nagydíjas szériát összegző Ha van szíved, neked is fáj amit velem tettél, amely a Capa Központ kiadását dicséri. Ugyancsak itt, CAPAZINE néven, egyedülállóan progresszív kezdeményezés indult 2018-ban. A közel egy éven át tartó közös műhelymunka, workshop és előadássorozat eredménye – mely kurátorok, meghívott alkotók és elméleti szakemberek bevonásával készült – egy különleges kiadvány, egy képeslap-mappa, mely a fiatal magyar fotográfusi törekvések intenzívebb nemzetközi reprezentációját hivatott szolgálni. Többek között olyan fiatalokat sikerült megnyerni, mint a tavalyi év számos nemzetközi sikerét magának tudó Szalai Dánielt, a sajtófotó felől érkező, kiváló Urbán Ádámot, vagy a workshop munkájában részt vevő, a hollandiai Unseen shortlistes nomináltját, Biró Dávidot.
Másik két 2018-ban megjelent kötetet is említeni szeretnék: A Faur Zsófi Galéria gondozta Kudász Gábor Arion Human című, nagyon exkluzív kötetének kiadását, (tervező: Salát Zalán), valamint megjelent Szabó Dezső legújabb albuma, továbbá megnyílt a hozzá kapcsolódó Vintage Galériabeli kiállítása – melyen a legfrissebb analóg fotográfiai kísérleteit láthattuk –, ami az év kiemelt eseménye volt. Előtte ugyanitt volt az évtizedekig Hollandiában élő, egészen különlegesnek számító alkotó, Ősz Gábor kiállítása, amely megítélésem szerint az év egyik legfontosabbnak tekinthető tárlata volt.
Puklus Péter az elmúlt pár évben üstökösként hódította meg a magyar és a nemzetközi fotós szcénát. Sorra nyeri a legrangosabb nemzetközi díjakat és ösztöndíjakat, munkái folyamatosan szerepelnek Európa-szerte. Az év végen nyílt és most vasárnap bezárt kiállítása (A hős anya) – az alig egy éve nyílott máris a budapesti magángalériás szcéna egyik főszereplőjévé váló Glassyard Galériában – kiemelkedő eseménynek számított.
És végül két vidéki kiállítás. Az éppen Európa Kulturális Fővárosa címet elnyerő Veszprémben található Művészetek Háza nevet viselő galéria- és gyűjteménykomplexum (pl.: Csikász Galéria), évek óta komoly sikerrel próbálja betölteni azt az űrt amit korábban Székesfehérvár, Miskolc, vagy a Dunaújvárosi fotóbiennálé, szebb napokat látott progresszivitása jellemzett. Az idei évben először, elindított egy kimondottan a fiatal, haladó szemléletű, már bizonyos életművet felmutatni tudó fotósgeneráció munkáit bemutató – szándékuk szerint – később fotóbiennálévá felnövő kiállítássorozatot, Fototaxis címmel, melynek Áfrány Gáborral közösen, egyik társkurátora lehettem.
A debreceni Modem is, úgy tűnik, újraaktíválta erőit. Az év végének különleges eseménye, Man Ray munkáinak Petrányi Zsolt által jó ízléssel összeállított válogatása még látogatható.
