Capa-nagydíjat és Capa-ösztöndíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphat, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot. Az ösztöndíjak és a díj az alkotók további fejlődését és jövőbeni kísérletezésének előmozdítását szolgálja. Ezek odaítéléséről neves magyar és nemzetközi szakemberekből álló, öttagú, független zsűri dönt. Most bemutatjuk a Capa-nagydíj idei zsűrijének tagjait, akiket többek között a fotográfiához fűződő viszonyukról, munkájukról, a médium változásairól és az alkotói módszerekről is megkérdeztünk.

Spengler Katalin
a zsűri elnöke
műgyűjtő, szakújságíró, szerkesztő

A párizsi Centre Pompidou – Musée National d’Art Moderne IC Central Europe Bizottságának alapító tagja. 2015–2017-ig a Pompidou Fotó Bizottságának tagja volt. 2013-tól közreműködik a Tate Orosz és Kelet-Európai Akvizíciós Bizottságának munkájában. A MOME Konzisztóriumának elnöke. A Mosoly Alapítvány Art-craft-design aukcióinak szakmai kurátora. 1997-től 2016-ig a HVG Műértő Művészeti és Műkereskedelmi Folyóirat munkatársa, rendszeresen publikált cikkeket a kortárs képzőművészetről és műkereskedelemről. A The Budapest Business Journal’s Contemporary Art in Hungary című kétnyelvű kortárs képzőművészeti kiadvány három kötetének szerkesztője. Kortárs képzőművészeti és design kiállításokat nyit meg, rendszeresen tart szakmai és ismeretterjesztő előadásokat. 1992-től gyűjt műalkotásokat.

Mikor és hogyan találkozott a fotográfiával? Miért és hogyan vált Önnek fontossá?

A fotográfia a műgyűjtés kapcsán az 1990-es évek végén vált fontossá számomra. A pályáját a rendszerváltás idején kezdő művészgeneráció körében (Csörgő Attila, El-Hassan Róza, Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Szabó Dezső) széles körben használt médium újnak, frissnek, korszerűnek tűnt, bár a hazai műtárgypiacon lassan ismerték fel és el az értékét. Két évtized telt el azóta, és a mai magyar műkereskedelemben igen fontossá és értékessé váltak a fotók, jelenleg elsősorban az 1960-as, ’70-es évek konceptuális alkotásai, de a fotográfia gyűjtőkörének kibővülése a fiatal művészek számára is ígéretes.

Mit tart a fotográfia legnagyobb erejének? Mik azok az értékek, amiket leginkább a fotográfiában talált meg?

A fotográfiát hagyományosan a dokumentálással, az emlékezet megőrzéssel azonosítjuk. A fotó azonban sokkal többre képes annál, minthogy a valóságot dokumentálja. A fotó megjeleníti a szemünk számára láthatatlan jelenségeket is. Számomra az a legvonzóbb, hogy a legnaivabban elkattintott, látszólag objektív képből is kibontakozik a fotográfus személyes intenciója.

Pontosan mik azok a legfontosabb jelenlegi tevékenységei, amiket – a fotográfiával kapcsolatos – munkájából kiemelne?

A párizsi Centre Pompidou 2015-ben hozta létre fotóakvizíciós bizottságát igen jelentős fotógyűjteményének bővítése céljából. A kurátorok meghívására az alapító tagok egyikeként csatlakoztam, és több éven keresztül segítettem magyar és nemzetközi fotográfiák akvizícióját. A hazai alkotók közül Erdély Miklós, Perneczky Géza, Attalai Gábor, Ősz Gábor, Nemes Csaba és Csörgő Attila művei kerültek a Pompidou kollekciójába ebben az időszakban. Jelenleg a múzeum közép-európai bizottságának tagjaként folytatom ugyanezt a tevékenységet több magyar műgyűjtővel együtt. A legutóbbi magyar akvizíció a Kis Varsó videómunkája volt 2019-ben.

A fotográfia az elmúlt évtizedekben (is) számos – például műfaji, de akár technikai jellegű – változáson ment keresztül, ön ezek közül mely változásokat tartja a legfontosabbaknak?

A művészet minden médiuma folyamatosan modernizálódik. A fotózás technikájának fejlődése, a digitális kamera azonban minden kétséget kizáróan megváltoztatta az egész világot, átformálta a látásmódunkat és átpozícionálta a fotográfia szerepét az átlagember és a művész számára is.

Ön szerint érdekes különbséget tenni a fotográfián belül a dokumentarista és a képzőművészeti alkotói módok között? Mennyire látja határozottnak ezt a határvonalat?

A határvonal egyre jobban elmosódik. A művészi attitűd és a kifejezésmód lehet némileg különböző, az alkotási folyamatok viszont azonos pályákon haladnak. A dokumentarista fotótól is elvárjuk a digitális korban, hogy a képzőművészeti alkotás erejével hasson.   

A fotográfiában mindig is voltak bizonyos trendek, tendenciák (bizonyos tipikus munkamódszerek, alkotói megközelítések, témák, mintázatok stb.). Mi az, ami ezeken túl ma izgalmassá tehet egy projektet, ami kiemelkedővé tesz egy új munkát?

Az egyéni-egyedi megközelítés, látásmód teszi kiemelkedővé a fotóalkotásokat, egy-egy olyan szempont, megközelítés, ami újat mond a világról, amit ismerünk.

Hogyan értékeli a tavalyi pályázati fordulót?

A tavalyi Capa-nagydíj zsűrijének tagjaként nagyon nyomatékosan Bartha Máté – végül nyertes – pályázata mellett voksoltam. A fiatal alkotó projektjének kiállítása és sikere az idei Arles-i fotófesztivál erős nemzetközi csapatában nagy öröm számomra, és a díj erejét is jelzi. Bízom benne, hogy a Capa-nagydíj hasonlóan értékes és nagyszerű fotómunkák születését segíti, és újabb nemzetközi sikereket is generál a jövőben.

A Capa-nagydíj zsűrijének további bemutatott tagjai 2019-ben:
Arnis Balčus fotográfus, az FK Magazine főszerkesztője; a Riga Photomonth igazgatója
Bas Vroege, a Paradox alapítója és igazgatója
Katharina Mouratidi, az f³ – freiraum für fotografie művészeti igazgatója