A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
Egyik legérdekesebb filmélményem Filip Edgentorg Fur Oblast című svéd szerzői filmje, ami egy poszthumán állapotot mutat be azokból az időkből, amikor az ember maga is nyersanyaggá válik. A fizetőeszköz és egyben a legértékesebb nyersanyag az ember újra kinöveszthető testrészei – mint a szőrzet vagy a haj, aminek felhasználása széleskörűen elterjedt ebben a világban –, mert a környezetünket kizsigerelve kevés nyersanyag áll a rendelkezésére, így az emberi újrahasznosíthatóság komoly kérdéssé vált. Itt találkozhatunk érdekes sorsokkal és a közeli jövő problémáival az ember és környezete kapcsán.
A legutóbbi meghatározó könyvélményem egy átlagos európai család hétköznapjait mutatja be egy férfi szemszögéből. Ahogy szép lassan megismerjük őket, kiderül, hogy ő miként éli a hétköznapjait egy matriarchális világrendben – egy olyan világban, ahol a nők hozzák a döntéseket, ők vannak vezető pozícióban, ahol a férfiak küzdenek az egyenlő bánásmódért, az egyenlő fizetésekért, az elismerésért, már évszázadok óta. Jól ismert világot tár elénk, elsőre ez az érzésünk, mégis ismeretlen és újszerű képet ad arról, hogy miként alakulnának át a társadalomról, a gazdaságról, az életről és a családról alkotott fogalmaink, ha ezt mind a nők hozták volna létre. Nem akarok elárulni minden részletet, elképesztően izgalmas: Hanna Löstrung: Gaia Society.
Végül egy frissen felfedezett, 2002-es dokumentumfilm: A Sztarkov módszer, ami egy sajátos és kevéssé ismert módszert tár fel Magyarországról az 1960-es évek elejéről. 1956 után a megerősödött diktatúra egyik fő politikai célja továbbra is az állampolgárok minél szervezettebb hatalmi felügyelete maradt. A film egy most hatvannyolc éves jelmeztervező nő visszaemlékezése, aki ebben az időszakban egy titkos politikai ellenállási mozgalomnak volt az egyik tagja. Nem a mozgatórugója vagy vezetője, de a szervezet tagja volt. A hatalom egyszer csak kiemelte őt és koholt vádakkal halálra ítélte államellenes összeesküvésért. A nőnek a kivégzése előtt sikerült megszöknie, azaz segített neki megszökni egy barát. Hónapokon át bujtatták, adták kézről-kézre ennek a barátnak a barátai, ismerősei, míg egyszer csak kiderült, hogy a megmentő és minden egyes segítője is a hatalom embere volt. Ekkor döbbent rá, hogy végig kísérték az útját, végig átverték azok az emberek, akikben megbízott, és mindezt az akkori hatalommal karöltve tették. Miután megtalálálták, nem végezték ki, hanem visszaengedték a társadalomba. Az akkori hatalom nagyon is tudatos módszere volt ez, és több száz vagy több ezer emberrel megcsinálták ugyanezt, ami arra volt tökéletes példa, hogy hogyan tegyük bizalmatlanná a lázadókat, hogyan szakítsuk ki a megtartó közösségéből és hogyan legyen a rendszer alázatos embere, miután teljesen egyedül maradt.
Vékony Dorottya, 2019. október hónap alkotójának további posztjai:
A hónap alkotója: Vékony Dorottya
Vékony Dorottya: Vizuális napló
Vékony Dorottya: Fotográfiai inspriációk