Szárnyát szegte a „fölösleges Pillangó”. Rács mögött az arc nélküli ember (Kurír, 1990)

Felesleges Pillangó, akit Urbán Tamás fotóriporter több éven át fotózott, már életében kivívta a média figyelmét. Számos cikk foglalkozott vele, a Kurír című újságban 1990 végén jelent meg róla egy riport, akkor, amikor épp ismét börtönbe került. „Homlokán a fekete pillangó több, mint jelkép. Bélyeg, megkülönböztető jel, amely messziről hírül adja minden szemből jövőnek az ő másságát, társadalmon kívüliségét” – írta Aszódi László Antal, a cikk szerzője.

Urbán Tamás: Felesleges Pillangó, részlet a sorozatból © Urbán Tamás

„Az arc nélküli ember: Deák Ferenc. Aki örökre eltakarta, elvesztette emberi vonásait. Amikor másfél éve csatlakozott egy angliai kétszemélyes szektához második tagként: ő is tetováltatta egész testét! Homlokán a fekete pillangó több, mint jelkép. Bélyeg, megkülönböztető jel, amely messziről hírül adja minden szemből jövőnek az ő másságát, társadalmon kívüliségét.

Feri punk. Annak mondja magát. Első alkalommal tavaly decemberben találkoztam vele a punkok első országos kongresszusán Kőbányán, a Fekete lyuk klubban. Akkor éppen a Sziámi együttesben énekelt némi tiszteletdíjért. Nem kis büszkeséggel mesélte el, hogy a Stern Magazin hamarosan közli az ő négyszáz gépelt oldalon megírt börtönélményeit, azaz „benti” és „kinti” gazemberségeit, a Fölösleges Pillangó című készülő könyvét megelőzendő. Filmesekkel is tárgyalt már, még az akkori NSZK-ból. Urbán Tamás újságíró és fotóművész segített neki nyomda alá rendezni a kéziratot, s vagy tízezer felvételt is készített róla. Akkor nagyon bízott abban, hogy szárnyalni fog a „Fölösleges Pillangó”.

Ferinek volt, van miről írnia, beszélnie. Betörésekről, határátlépésről, fogolyszökésről, leánygyermek szemérme elleni erőszakról – amiért a bátyja jelentette föl –, életveszélyt okozó testi sértésről – utóbbiért hét évet kapott. Egy esztendeig volt szabadlábon. Aztán negyedmagával idén márciusban betört a Fekete lyukba. Fejenként vagy százezer forintnyi cuccot vittek el (főleg híradástechnikai berendezéseket, nyolc reklámszatyorban), s adtak el a KGST-piacokon. Már megvolt az első tárgyalása. Most a Gyorskocsi utcai börtönben őrzik. Nem mondja, nem tudja megmondani (vagy nem akarja), hogy miért éppen a Fekete lyukba törtek be. Csak részben volt az ő ötlete. Együtt találták ki, együtt csinálták meg a balhét, s le is ülik, amit kapnak majd érte.

A Fekete lyuk kifosztásából szerzett pénz hamar elfogyott. Pedig Ferinek általában elég, ha naponta egy ezres lapul a zsebében. Korábban a filmezésekkel, mint statiszta, nem sokat keresett. Egy napra kapott háromezer forintot, de azért órákon át kellett ugrándoznia. Hamar elfogyott az a pénz is. Elégedetlen, amiért félévenként csak egyszer írnak róla, s filmszerepet sem kap többet. Így nem lehet megélni. A Fekete lyuk kifosztásával többet „keresett”.

Igaz, jóval nagyobb pénzekről is beszélgettünk még tavaly decemberben. Saccolgattuk, hogy mennyit kap majd a könyve és a filmje jogdíjaként. Abból a pénzből akár az egész képén kicseréltethetné a bőrt, ha akarná, ha idővel megbánná, megunná a „Pillangóságát”. Nem unja, nem bánta meg a tetoválást, ő a magyar „Pillangó”! Akit mindenki megbámul, akivel a legtöbb ember (ha elég bátor) szóba akar elegyedni, meg akar ismerkedni. Hajtja őket a kíváncsiság. Szeretnének az álarc mögé pillantani. Nem sok embernek sikerült igazán felhajtania a homlokára vésett pillangó szárnyait. Akinek mégis sikerült, az egyhamar nem felejti el, amit a szárnyak mögött látott!

Igaz, ahány ember, annyiféle módon reagál az ő megjelenésére, látványára. Egy gyereklány sírva szaladt el a buszmegállóból, amikor meglátta. Egy másik kislány meg odafutott hozzá, kérve a „bohóc bácsit”, hogy őt is fesse be olyan szépen. A lányok (főleg a gyerekembernyiek) körülrajongják, jobban, mint egy országosan ismert filmsztárt vagy táncdalénekest. Régi barátnője, a punkkongresszuson magát tizenhét évesnek valló – bár szerintem jóval fiatalabb – Katalin már a múlté. Egy darabig levelezgetett vele a sitkóról, de ma már másik három lány jár hozzá beszélőre. Nem nagyon örülnek a rendőrök ezeknek a látogatóknak, mert túl fiatalok. Egyikük húsz évvel később született, mint Feri. Pedig mostanában nincs igazán sok ideje a lányokra, mert a hatodik emeleten, a 628-as cellában, ahol ötödmaga lakik fejenként kétágynyi helyen, inkább rajzolgat. Kemény karikatúrákat, gúnyos, vicces fejtörőket, meg szörnyeket pingál színes filctollal. Ragyogó fantáziával, témagazdagsággal „megáldott” ember.

Jó dolga van Ferinek a rács mögött. Ezt tudja is, mint ahogy azt is, hogy odakint (idekint) egyre szegényebbek az emberek. Most ő is szegény. Hát csak módjával élvezheti az életet. Tervei, álmai nincsenek. Vagy ha vannak is, mélyen magába rejti azokat. Talán, mert tudja, hogy álmai egy más világhoz kötik.

Mi idekint küzdünk a magunk napi problémáival. Azokkal nekünk kell megbirkóznunk. Ez a szabad emberek privilégiuma. Feriről mások gondoskodnak. Fűtenek rá, enni adnak neki. Ingyen. Munka nélkül. Nem, nem irigylem őt ezért. A legkevésbé szeretnék a bőrében lenni. Ám maga sem biztos abban, hogy most éppen neki a legrosszabb. Mintha sajnálná a kinti embereket. A semmiért robotolókat. Ő is végigharcolta az életét. Igaz, semmire sem vitte, de nem is akart valaki lenni. Azaz, szabad ember akart lenni, korlátok nélkül élni. Sikerült neki. Neki sikerült ledöntenie a korlátokat.

Azonban a börtön fala keményebb dió. Most behúzta pillangószámyait. Vár. Türelmesen vár. Arra a pillanatra, amikor a „fölösleges Pillangó” ismét szárnyra kaphat. Addig pihen, rajzol, jókat döglik a priccsen. Jó hosszú ideig…” (Aszódi Antal László)

Nézd meg virtuálisan Urbán Tamás Felesleges Pillangó című kiállítását, és olvass bele a tárlathoz készült könyvbe!

Nézz meg öt dolgot, amit Urbán Tamástól tanulhatsz a fotográfiáról!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük