A tizenegy európai ország tizenegy fotográfiai intézménye együttműködéseként megvalósuló European Photography Platform Futures projektjének egyik fő célja feltörekvő tehetségek felfedezése és a nemzetközi fotográfiai életbe, különös tekintettel a műtárgypiacra való bevezetése. Az öt kiválasztott fiatal alkotó részt vehet és bemutatkozhat az idei Unseen Amsterdamon. Ismerd meg a Capa Központ idei Futures-tehetségeit, akiket a fotográfiához fűződő viszonyukról, munkájukról, jövőbeli terveikről kérdeztünk!
Szalai Dániel
Szalai Dániel (1991) magyar művész, Budapesten él és dolgozik. Fotóalapú projektjeiben az állat-ember kapcsolatok vizsgálatán keresztül reflektál társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekre. Munkái bemutatásában gyakran használ téri, installatív megoldásokat és kever különböző médiumokat. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és bécsi Angewandte-n tanult fotográfiát; BA diplomáját design- és művészetelmélet szakon szerezte. 2019-ben a LensCulture Emerging Talent Awards nyertese. 2018-ban Novogen című munkájával elnyerte a Paris Photo Carte Blanche-díját és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Budapest Portfolio Review-jának fődíját. A holland BredaPhoto Talent Programjának magyar nyerteseként a 2018-as biennálé kiállítója. 2018–2019-ben a PARALLEL Európai Fotográfiai Platform program résztvevője. A Carte Blanche Collective és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagja.
Mikor és hogyan találkoztál először a fotográfiával? Miért és hogyan vált fontossá számodra?
Mivel apukám lelkes fotós és régen sokat laborált otthon, kiskorom óta közel áll hozzám a fotográfia. Hamar elkezdett érdekelni a (kép)alkotás folyamata, már kamaszként úgy éreztem, hogy fotózással, művészettel szeretnék foglalkozni. Most úgy tűnik, hogy ez többé-kevésbé így is alakult, de elég bonyolult út vezetett már idáig is, és úgy érzem, hogy ez a folyamat, amiben a művészethez és a fotográfiához való viszonyom alakul, most is tart.
Miként látod a fotográfiához fűződő viszonyodat, hogyan használod ezt a médiumot?
Ambivalens, se veled, se nélküled dolog ez. Egyfelől nem tudok elszakadni a fotografikus kép mágiájától, ami gyerekként rabul ejtett. Egyszerűen nagyon jólesik képeket nézni. Másfelől viszont sokszor dühít az a képáradat, ami körülvesz minket, legyen szó alkalmazott munkáról vagy művészeti produktumról. A fotó a mai kor talán legtöbbet használt és legerősebb társadalomformáló médiuma, és mint ilyen, magában hordozza az emberiség működésének kétoldalúságát: a magával ragadó, inspiratív szabadságot és a kiüresedést, a világromboló kizsákmányolást és habzsolást. Ugyanakkor épp ebben a Janus-arcúságában rengeteg lehetőség rejlik és tudatosan használva nagyon erős eszköze lehet a kritikai reflexiónak, hiszen mintegy partizánként, belülről tudja bomlasztani, megkérdőjelezni a status quót. Vagy legalábbis jól esik hinni ebben, mikor dolgozom, úgyhogy próbálom is ebben a szellemben használni a fotográfiát.
Milyen kérdések foglalkoztatnak leginkább általában, és hogyan reflektálsz ezekre a munkáidban?
Általánosságban a világ és benne az ember, és így persze a magam helye, illetve ennek a mai világban meghatározó problémái érdekelnek. Azt viszont, hogy ezekhez a kérdésekhez hogyan viszonyulok és hol találok rajtuk fogást, meghatározzák azok a már említett kerülőutak, amik a mostani, alkotói munkásságomhoz vezettek: az emberi kapcsolataim, az elmélet szakon töltött három év, fél évtized a filmgyártásban, stb. Az utóbbi időben az ember-állat viszonyának olyan szimbolikus megnyilvánulási helyzeteit keresem, amelyek egyrészt élesen tükrözik a környezetünkhöz való hozzáállásunkat, másrészt egy metaforikus értelmezés révén lehetőséget adnak számomra, hogy a vizsgálatukon keresztül olyan társadalmi, ökológiai, politikai és gazdasági anomáliákat tematizáljak mint a környezeti válság, kizsákmányolás, megfigyelés vagy a kirekesztés.
Hogyan látod a fotográfia jelenlegi helyzetét, illetve jövőjét?
Sokrétű kérdés ez, amiből most egy aspektust emelnék ki. Már az alatt a tíz-tizenöt év alatt is, amióta közelebbről követem, rengeteg vizuális trend és időszakos hot topic jelent meg a fotográfia területén, amelyek egy része később háttérbe szorult, egy része továbbra is a felszínen maradt vagy aminek akár ilyen rövid idő alatt is a visszatéréséről beszélhetünk. Úgy tűnik, hogy a fotó folyamatos megújulásban és útkeresésben van; levedli a korlátait, mint valami kígyó, aztán újra megszilárdul és megy is tovább. Az, hogy ezek a folyamatok ilyen gyorsan lefuthatnak, nagyban köszönhető annak, hogy a fotográfia mostanra elképesztően kiterjedt, intézményes infrastruktúrával rendelkezik. A rengeteg fotófesztivál, fotográfiai múzeum, díj, és az alkotók számára hozzáférhető számtalan open call és rezidenciaprogram léte viszont megint csak kettős hozadékkal bír és így hat a fotográfia helyzetésre is. Azt gondolom, hogy azok a kihívások, amikkel a fotográfia, illetve az azt használó, azzal foglalkozó közeg jelenleg szembesül, talán nem is annyira a fotográfia egyéni kérdéseiről szólnak, mint inkább a tágabb értelemben vett termelés és (tartalom)fogyasztás globális válságának adják egy szimptómáját, ami a fotográfiában – a rendszerben elfoglalt, többszörösen kitüntetett szerepe miatt – különös módon jelenik meg.
Min dolgozol most, mik a terveid a közeljövőben?
Nemrég kezdtem el dolgozni egy új projekten, amiben az AI technológiák mezőgazdasági felhasználásával foglalkozom. Óriási lökést jelentett a munkámhoz, hogy megkaptam a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat, de szerenécstlen módon ez szinte egybeesett a koronavírus-járvány kitörésével, úgyhogy egyelőre csak kutatni tudok hozzá. Remélem, hogy nemsokára belevághatok, mert a projekt sok új kihívást és nyitott kérdést rejteget, ami eléggé izgat.
Válogatás Szalai Dániel képeiből
Ismerd meg a Capa Központ többi Futures-tehetséget is!
Olvass el egy korábbi interjút, és nézz meg egy videóinterjút a Novogen című sorozatáról Szalai Dániellel!