A Robert Capa Aranyérmet a Tengerentúli Amerikai Hírügynökség alapította a magyar származású háborús fotográfus, Robert Capa tiszteletére. A díjat 1955 óta minden évben átadják „a legjobb publikált fotóriportnak, amely kivételes bátorságot és vállalkozó szellemet kíván”. Sorozatunkban bemutatjuk a díj eddigi neves nyerteseit.
Larry Burrows 1926-ban született, 1942-ben a londoni Daily Express újságnál kezdte meg fotóriporteri pályafutását. Később a Keystone fotóügynökségnek, az Associated Pressnek és a Life magazinnak is dolgozott. 1962 és 1971 között főleg Délkelet-Ázsiából tudósított, számos képe és fotóesszéje tematizálta a hosszú vietnámi háborút. 1971-ben halt meg három fotóriporter kollégájával és hét dél-vietnámival együtt, amikor Laosz felett egy hadművelet során lelőtték a helikopterüket.
Egy tudósító szerint, aki sokat látta a fotográfust akcióban, Burrows „vagy a legbátrabb ember, akit ismerek – vagy a legrövidlátóbb”. A fotóriporter első alkalommal 1963-ban kapta meg a Robert Capa Aranyérmet, a vietnámi háborúról szóló tudósításáért, amely ugyanazon a háborús helyszínen készült, ahol a Life egykori fotográfusa, Robert Capa néhány évvel korábban, 1954-ben meghalt.
1963 elejére, pár év leforgása alatt az amerikai hadsereg létszáma néhány százról több mint tízezerre emelkedett Vietnámban. Az Egyesült Államok részvétele egy, a földgömb túloldalán lévő konfliktusban – kevesebb, mint egy évtizeddel egy másik, a koreai háború vége után – természetesen része volt a közbeszédnek, de a növekvő amerikai jelenlét Vietnámban ekkor még közel sem volt olyan mindenhol jelen lévő és megosztó téma, mint amilyen néhány évvel később lett. Amerikaiak milliói számára Vietnám egy talány volt, amelyet nemsokára kétségtelenül megoldanak és elfelejtenek: egy messzi kis hely, ahol rejtélyes idegenek harcolnak egymással valamiért. Annál inkább figyelemre méltó, hogy a Life magazin 1963 januárjában egy erős címlapsztorival jelent meg: Mélyebbre gázolunk a dzsungelharcban, szólt a cím, és nem néhány, hanem egy tucat – többségében színes – képet közölt Larry Burrowstól. Hogy a Life fontos, úttörő anyagként tekintett ezekre a képekre, jól mutatja az a különleges módszer is, amelyet a szám borítóján alkalmaztak: a megszokott, egyoldalas, álló kép helyett – amely alapvetően jellemezte a magazint – a címoldalon egy kihajtható lap volt, amely így egy fekvő képet adott ki.
A Life magazin Burrows képei mellett egy hosszabb cikket is közölt: „Ebben az alaktalan háborúban az amerikai és a vietnámi hadsereg létszáma egyre nő – miközben a tét növekszik. Nagyjából tizenkétezer egyenruhás amerikai állomásozik Dél-Vietnámban, sokan mint a kommunista gerillák ellen küzdő vietnámi csapatok tanácsadói. A múlt héten huszonhat amerikait öltek meg és kilencvenhét sebesült meg a harcokban, míg a csatákon kívüli események huszonhét amerikai életét követeltek. A vietnámiak tízezer embert veszítenek egy évben. Az amerikai katonai és gazdasági segítség Dél-Vietnámnak ötszázmillió dollárba került – és Harry D. Felt admirális egy vizsgálat után úgy döntött, hogy az Egyesült Államoknak több helikoptert és embert kell küldenie. Több amerikai erőfeszítés irányul az ország gazdasági és politikai stabilitásának megteremtésére is. Bármekkora is az amerikai jelenlét, végső soron az amerikaiak által kiképzett hadsereg teljesítménye kell hogy döntsön. A legjobb esetben sem lehet gyors győzelem egy kemény és találékony ellenség felett. »Nem látjuk az alagút végét. De nem gondolom, hogy sötétebb lenne, mint egy éve, és bizonyos tekintetben világosabb« – mondta Kennedy elnök.”
Az elemzés szerint két új tényező állt a reménytelibb hangulat hátterében: az egyik Kennedy elnök döntése, melynek következtében 1961 végén nagy számban küldtek katonai tanácsadókat és felszerelést Dél-Vietnámba. A másik faktor a stratégiai faluprogram elindítása volt – ennek részeként az amerikai hadsereg egyfelől majdnem hetvenezer civil őrt képzett ki és fegyverzett fel, másfelől megerősített, a vietkongoktól elszeparált falvak felállításával segítette a dél-vietnámiakat. A falvakat felszereléssel, szögesdróttal, töltényekkel, fegyverekkel, telefonokkal és rádiókkal látták el, ezen kívül saját projektekhez – például út, piac vagy híd létrehozása – nyújtottak pénzügyi támogatást, amely nem csak a demokrácia alapvető gyakorlatát adja, hanem egy okot, hogy miért harcoljanak a vietkongok ellen: a falu hozzájuk tartozik, ők építették.
„Általánosságban, az amerikaiak és vietnámiak által emelt védelmi állás hatásosnak tűnik. Kétszáztízezer ember van a vietnámi reguláris hadseregben, flottában, tengerészetben és légierőben. Másik százhetvenezer katonát a civil őrök és az önvédelmi alakulatokba soroztak be. Több ezren szolgálnak különböző katonai jellegű alakulatban. Mindezek a vietkongok elleni harcban vesznek részt, akik körülbelül huszonháromezer keményvonalas kommunista katonából és nagyjából százezer tagot számláló paramilitáris csoportokból állnak. Habár kevesebben vannak, a meglepetés jelentette előny a gerilláké, így a harc nem egyenlőtlen. Az amerikai tisztek mégis óvatosan optimisták” – olvasható a cikkben. Ugyanakkor – előrelátó módon – azt is hozzátették: „a statisztikai adatok soha nem nyertek háborút, különösen nem gerillaháborút”.
A sorozatban bemutatott további Robert Capa Aranyérmes fotográfusok:
Az első Robert Capa Aranyérem díjazottja: Howard Sochurek (1955)
Jonh Sadovy: Az ’56-os forradalom képei (1956)
Peter és Klaus Dehmel: Alagút a berlini fal alatt (1962)
Források:
America in Vietnam, 1963: Deeper into War
Life, 1963. január 25.