A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
Date Archives június 2020
Fókusz és Távolság: Sopronyi Gyula – videó
2019. november 13-án Sopronyi Gyula volt a Capa Központ Fókusz és Távolság című beszélgetéssorozatának a vendége, Winkler Nóra kérdezte.
A Capa Központ 2020-as Futures-tehetségei: Szalai Dániel
„A fotó a mai kor talán legtöbbet használt és legerősebb társadalomformáló médiuma, és mint ilyen, magában hordozza az emberiség működésének kétoldalúságát” – ismerd meg Szalai Dánielt, a Capa Központ egyik 2020-as Futures-tehetségét!
Fabricius Anna: Fotográfiai inspirációk
A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
A Capa Központ 2020-as Futures-tehetségei: Máté Balázs
„A fotóval olyan dolgokat tudunk megnézni, amit szabad szemmel egyszerűen nem. Ez az, ami igazán foglalkoztat ebben a médiumban” – ismerd meg Máté Balázst, a Capa Központ egyik 2020-as Futures-tehetségét!
Fabricius Anna: Vizuális napló
A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Fabricius Anna Tajvanon készített munkáit és egy készülő sorozatát mutatja be.
Élet és Mű: Stalter György – videó
2020. február 12-én Stalter György volt a Capa Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatának a vendége, Szarka Klára kérdezte.
A hónap alkotója: Fabricius Anna
A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. A hónap alkotója 2020 júniusában Fabricius Anna.
Szárnyát szegte a „fölösleges Pillangó”. Rács mögött az arc nélküli ember (Kurír, 1990)
Felesleges Pillangó – akit Urbán Tamás fotóriporter több éven át fotózott – már életében kivívta a média figyelmét, számos újságcikk foglalkozott vele. A Kurírban 1990 végén jelent meg róla egy riport, akkor, amikor épp ismét börtönbe került.