„A város olyan volt, mint egy szép nő, akinek kiverték a fogait” – írta Robert Capa Budapestről 1948-ban, amikor hat hétig fotózta a még romos magyar fővárost. De hol járt pontosan Capa? Mikor örökítette meg a vasúti összekötő híd újjáavatását? Hol fotózta le Rákosi Mátyást? Melyik romokban álló hotel tetejére ment fel? Tudj meg többet a legendás fotóriporter Budapesten készült képeiről!
Browsing Category Robert Capa
Három fotográfus, aki fekete-fehér képekkel lett híres, de színesben is fotózott
Van egy dolog, ami közös Lartigue, Capa és Winogrand ikonikus képeiben: mindegyik fekete-fehér. A három fotográfusban ugyanakkor az is közös, hogy színes filmre is fotóztak – ezek, a színes képeik pedig jóval kevésbé ismertek.
„Capa jóbarát volt, és kiváló, rendkívül bátor fotográfus” – 1954. május 25-én halt meg Robert Capa
65 évvel ezelőtt, 1954. május 25-én halt meg a magyar származású, legendás fotóriporter, Robert Capa.
„Az orosz nép el akarja felejteni a háborút” – Robert Capa beszámolója a vasfüggöny túloldaláról (Kis Újság, 1948)
Robert Capa és John Steinbeck szovjetunióbeli utazásáról a magyar olvasóközönség is értesülhetett 1948-ban: a Kis Újság című napilap április 30-án Capa New York Herald Tribune-ben megjelent cikke alapján számolt be a vasfüggöny túloldalán tett látogatásról, illetve röviden ismertette a fotós élettörténetét.
Három magyar, aki fényképezte a spanyol polgárháborút
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1939. április 1-jén ért véget a spanyol polgárháború. 1936 és 1939 között, a katonai konfliktus idején Horna Kati, Révai Dezső és Robert Capa is sajátos látásmódjával örökítette meg a harcokat és/vagy a hátországot.
FBI-akták az Orosz naplóról
Az 1948-ban megjelent Orosz napló John Steinbeck és Robert Capa 1947-es szovjetunióbeli útjáról tudósított – a vasfüggöny leereszkedése utáni feszült hangulatban az utazás az újságok mellett az FBI figyelmét sem kerülhette el.