A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Pályi Zsófia egy készülő félben lévő sorozatát mutatja be.
Posts tagged A hónap alkotója
A hónap alkotója: Pályi Zsófia
A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. A hónap alkotója 2019 júliusában Pályi Zsófia.
Dobokay Máté: Inspirációk
A hónap alkotóját, Dobokay Mátét arra kértük, hogy mutassa be a nem fotográfiához kapcsoló inspirációit.
Dobokay Máté: Fotográfiai inspirációk
A hónap alkotóját, Dobokay Mátét arra kértük, hogy szubjektív szempontból mutasson be néhány, a számára fontos fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
Dobokay Máté: Vizuális napló
A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Dobokay Máté az általa a közelmúltban látott, fontosnak vélt kiállításokat, és a nemrég megnyílt Ag című tárlatának kezdeteit mutatja be.
A hónap alkotója: Dobokay Máté
A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. A hónap alkotója 2019 májusában Dobokay Máté.
Szombat Éva: A fotókon túl
A hónap alkotóját, Szombat Évát arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
Szombat Éva: Fotográfiai inspirációk
A hónap alkotóját, Szombat Évát arra kértük, hogy szubjektív szempontból mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
Szombat Éva: Vizuális napló
A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Szombat Éva két készülőfélben lévő sorozatát, illetve bécsi és palermói élményeit mutatja be.
A hónap alkotója: Szombat Éva
A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. A hónap alkotója 2019 májusában Szombat Éva.
Radisics Milán: Emlékek, képek
A hónap alkotóját, Radisics Milánt arra kértük, hogy mind a fotográfiához kapcsolódva, mind azon túl, mutassa be a számára inspiráló dolgokat, jelenségeket.
Radisics Milán: A természet és az ember földi lenyomatai
A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Radisics Milán ezúttal olyan sorozatokat mutat be, amelyek ugyan a vízről szóló projektének részei, de akár önálló szériaként is megállják a helyüket.