Az Élet és Mű című beszélgetéssorozatban a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiségek a vendégek. 2019-ben Gulyás Miklós, Drégely Imre, Horváth M. Judit, Pataky Zsolt, Felvégi Andrea és Kiss-Kuntler Árpád voltak az Élet és Mű vendégei, Szarka Klára kurátor, fotótörténész beszélgetett velük.
Date Archives március 2020
Urbán Tamás: Felesleges Pillangó (részlet)
Urbán Tamás fotóriporter először a szegedi Csillagbörtönben találkozott Pillangóval, 1988-ban. Az album az ezt követő hat év alatt – Pillangó 1994-es haláláig – készült fotókból, a Tamás által összegyűjtött tárgyakból, iratokból és Pillangó naplójából válogat.
Élet és Mű: Kiss-Kuntler Árpád – videó
2019. december 18-án Kiss-Kuntler Árpád volt a Capa Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatának a vendége, Szarka Klára kérdezte.
Horváth M. Judit: A fotókon túl
A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
CAPA VISA: João Silva & Ron Haviv – videó
2020. január 24-én João Silva és Ron Haviv fotóriporterek beszéltek munkásságukról, főként a háborúban, illetve konfliktuszónában történő fényképezésről a CAPA VISA programsorozatunk részeként.
Horváth M. Judit: Vizuális napló
A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Horváth M. Judit egy kiállítást, egy albumot és egy folyamatban lévő sorozatát mutatja be.
Csendéletek Pécsi-ösztöndíjas sorozatokban
A csendélet „a műalkotás egy típusa, amely olyan élettelen tárgyak elrendezését örökíti meg, mint gyümölcs, virágok vagy hangszerek, gyakran szimbolikus jelentéstartalommal”. Barta Zsolt Péter, Drégely Imre és Kovács Melinda az 1990-es évek elején készítettek csendéleteket a Pécsi-ösztöndíj támogatásával.
Still-lifes in series made with Pécsi József Photography Grant
In our series, in a thematic selection, we show artworks, which were made with the support of the Pécsi József Photography Grant. The first subject is the still-life: “A type of artwork that depicts an arrangement of inanimate objects, such as fruit, flowers or musical instruments, often with symbolic connotations”. Zsolt Péter Barta, Imre Drégely and Melinda Kovács made still-lifes in the beginning of the 1990s with the support of the Pécsi József Photography Grant.
Horváth M. Judit: Fotográfiai inspirációk
A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
Emlékek és felfedezések – könyvek Thomaz Farkasról
Thomaz Farkas A fény ritmusa című kiállításához kapcsolódva két olyan könyv kapható a Capa Központban, amelyekből még többet lehet megtudni a magyar származású művészről és munkásságáról.
Project Room+ Vályi Gábor előadása – videó
A Project Room+ előadás-sorozat részeként 2020. január 28-án Vályi Gábor tartott előadást A látható jazz. Lemezgyűjtés mint vizuális antropológia címmel a CAPAZINE – LET’S DANCE kiállításhoz kapcsolódva.
Modern brazil fotográfia: Thomaz Farkas
A magyar származású Thomaz Farkast a modern fotográfia és dokumentumfilm egyik legnagyszerűbb képviselőjeként tartják számon Brazíliában. Farkas egyedi művészeti örökséget hagyott hátra, különösen a brazil kultúra megörökítésével és sajátos vizuális megközelítésével.