A fotográfusok egyik jellemzője, hogy gyakran olyan jelenségekre figyelnek fel, amelyeket mások észre sem vesznek. Sőt néha éppen azt figyelik, ahogy mások figyelnek. Tíz olyan fényképet gyűjtöttünk össze, amelyeken nem a fő eseményt – a tűzijátékot – látjuk, hanem az azt néző tömeget.
Date Archives december 2018
Rögzítés – Török András: Benkő Imre időkapszulája a szabadság előérzetéről
Egy fotográfus vagy egy fénykép, aki vagy ami valamiért fontos. Erről kérdezünk olyan, ismert embereket, akik szakmájuk szerint nem fényképekkel foglalkoznak, de valamilyen formában az ő életükben is fontos szerepet játszik, játszhat a vizualitás.
5 dolog, amit Urbán Tamástól tanulhatsz a fotográfiáról
2018-ban Urbán Tamás kapta a Fotóriporteri Életműdíjat – most megmutatunk öt dolgot, amelyre pályafutása és képei tanítanak.
Élet és Mű (2018)
A Capa Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatában a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiségek a vendégek. 2018-ban Herendi Péter, Balla András, Szilágyi Lenke, Baricz Kati és Minyó Szert Károly voltak az Élet és Mű vendégei, Szarka Klára kurátor, fotótörténész beszélgetett velük.
Gáspár Balázs: A játék képzelete (részlet, CAPAZINE – LET’S PLAY)
„A fotós játéktere a világ, játszani pedig sokféleképpen lehet: komolyan vagy nevetve, analizálva vagy ösztönösen, taktikusan vagy kockázatosan. Erre a játékos sokféleségre, sokféle játékra láthatunk példákat” – Gáspár Balázs A játék képzelete című írásában a CAPAZINE – LET’S PLAY műhelymunka alatt készült fotósorozatokra reflektált.
Balázs Gáspár: Let’s Imagine the Game (excerpt, CAPAZINE – LET’S PLAY) | In English
“The world is the playing field of the photographer who can play in various ways – he can be severe, laughing, analyzing, instinctive, tactical or jeopardizing. The works offer a playful variety of photographic games.” In his writing titled Let’s Imagine the Game, Balázs Gáspár reflects on the photoseries, which was made during the CAPAZINE – LET’S PLAY workshop.
Szalai Dániel: Novogen – videóinterjú
A Budapest Portfolio Review 2018 fődíjasa, Szalai Dániel Novogen című sorozatáról mesél – arról, hogyan jött az ötlet, miként valósult meg a sorozat, továbbá a csirkék kultúrtörténetéről és a mai ember természettudományokra alapozott világszemléletéről is szó esik.
Cserna Endre: Pictures on Speed (részlet, CAPAZINE – LET’S PLAY)
„Korunk és a legfiatalabb generációk jellemzéseiben rendre előkerülő téma, hogy mennyire a technológiák bűvkörében élünk, és hogyan gyengül folyamatosan a kapcsolatunk a valósággal” – Cserna Endre Pictures on Speed című írásában a CAPAZINE – LET’S PLAY műhelymunka alatt készült fotósorozatokra reflektált.
Endre Cserna: Pictures on Speed (excerpt, CAPAZINE – LET’S PLAY) | In English
“A constant topic of discussion of our era and that of our youngest generations is our enthralment to technology, and how our connection to reality is slowly fading away.” In his writing titled Pictures on Speed, Endre Cserna reflects on the photoseries, which was made during the CAPAZINE – LET’S PLAY workshop.
Az első Robert Capa Aranyérem díjazottja: Howard Sochurek (1955)
A Robert Capa Aranyérmet első alkalommal Howard Sochurek amerikai fotográfus nyerte el a vietnámi kommunista hatalomátvételről készült fotósorozatával.
Mikulások kortárs fotográfusok munkáiban
Olyan kortárs fotográfusok munkáiból válogattunk, akiknek sorozataiban szerepel a Mikulás (pontosabban az emberi vagy a tárgyi utánzata), és mint motívum, a társadalmi lét különböző aspektusaira reflektál.
FBI-akták az Orosz naplóról
Az 1948-ban megjelent Orosz napló John Steinbeck és Robert Capa 1947-es szovjetunióbeli útjáról tudósított – a vasfüggöny leereszkedése utáni feszült hangulatban az utazás az újságok mellett az FBI figyelmét sem kerülhette el.